Tottenham: Hugo Lloris nagyon közel a távozáshoz

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.12.28. 18:52
null
Hugo Lloris egy 2023. tavaszi bajnokin (Fotó: Getty Images)
Több más angol és francia forrás mellett a Sky Sports is arról írt csütörtök esti hírében, hogy Hugo Lloris, a Tottenham Hotspur kapusa minden bizonnyal hamarosan elhagyja a londoni klubot. Pillanatnyilag az látszik a legvalószínűbbnek, hogy januártól az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS), a Los Angeles FC kötelékében folytatja pályafutását.

 

Az ismert olasz transzferguru, Fabrizio Romano is posztolt a témában, megjegyezve, hogy a Spurs zöld jelzést adott a tárgyalásoknak, a kapuson múlik, elfogadja-e a Los Angeles-i ajánlatot.

A profi pályafutását a Nice-ben kezdő Hugo Lloris 2012-ben igazolt a Lyonból a Tottenhambe, amelynek kapuját több mint 400 tétmérkőzésen védte, sokáig a csapatkapitányi karszalagot is viselte.

A 37 éves, világbajnok, 145-szörös francia válogatott játékos még az előző idényben is első számú kapusa volt a londoni csapatnak, de a mostani bajnoki kiírásban egyszer sem jutott szóhoz, sőt nem is ő Guglielmo Vicario első számú tartalékja.


 

Legfrissebb hírek

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59
Ezek is érdekelhetik