PL: barátai próbálták lebeszélni Ten Hagot a manchesteri munkáról

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.08. 08:44
null
Erik ten Hagot barátai le akarták beszélni a manchesteri munkavállalásról (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester United először nyert a tabella első feléhez tartozó ellenfél ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) jelenlegi kiírásában. A Chelsea elleni 2–1-es siker után a csapat holland menedzsere, Erik ten Hag a United We Stand szurkolói magazinnak tett meglepő kijelentést.

A Manchester United nem kezdte jól a 2023–2024-es évadot, hiszen 21 tétmérkőzésen tíz vereséget szenvedett el, ilyen gyenge idénykezdetet pedig nagyon régóta nem produkált a csapat. Ráadásul a pályán kívül is több probléma volt, például Antonyval, majd a szeptember óta felfüggesztés alatt álló Jadon Sanchóval is.

Az MU a Newcastle United elleni kiábrándító vereség után a Chelsea-t remek játékkal és Scott McTominay duplájával verte meg, így legutóbbi hat meccsén négy győzelmet ért el. A csapatot irányító Erik ten Hag a londoniak elleni mérkőzés után arról beszélt, soha nem érezte, hogy krízis lenne az Old Traffordon.

A szakember a Chelsea elleni bajnoki másnapján a United We Stand szurkolói magazinnak (fanzine) elevenítette fel Manchesterbe kerülését.

„A barátaim azt mondogatták nekem, hogy nem lehetek sikeres ebben a munkában. Azt mondták, ez lehetetlen. Én? Akartam a kihívást!” – idézte a Sky Sports Ten Hagot.

„Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de ez egy nagyszerű klub óriási szurkolótáborral. Az emberek vagy szeretik a Manchester Unitedet vagy ellene vannak. Szeretem az ilyen klubokat, az Ajax is ilyen volt” – tette hozzá a holland szakember, akit a téli erősítésekről is kérdeztek, azok után, hogy Sir Jim Ratcliffe nemrég részesedést szerzett a klubban, s befektetése jövő héten fejeződik be.

„Nem hiszem (, hogy sokat fogunk költeni). Klubként keresned kell, hogyan fejlődhetsz. Ha tudsz jobbat találni és anyagilag reális a pénzügyi fair play betartása mellett, akkor a klubnak élnie kell vele, de télen legtöbbször nem a legjobb játékosokat igazolják át” – vélekedett Erik ten Hag.

Az Independent ugyanakkor arról számolt be, hogy lehetnek jelentős változások a csapat keretében, ugyanis a lap úgy tudja, hogy az MU meghallgatja a két korábbi Real Madrid-labdarúgóért, Casemiróért és Varane-ért érkező ajánlatokat, ahogy a Sanchóért érdeklődőket is.

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
7 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
11 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
16 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19
Ezek is érdekelhetik