PL: a Luton háromgólos hátrányból majdnem meglepte a Chelsea-t

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.30. 15:31
null
Majdnem felállt háromgólos hátrányból a Luton (Fotó: Getty Images)
Az újonc Luton a hajrában megszorongatta a Chelsea-t, de egyenlítenie nem sikerült, így odahaza 3–2-re kikapott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójának nyitó meccsén.

Az idényben bukdácsoló Chelsea az utóbbi fordulókon jó formában játszó Lutonhoz látogatott és a vártnál nehezebben sikerült győzedelmeskednie.

A „kékeknek” kevesebb mint 12 perc elég volt, hogy megszerezzék a vezetést. Egy csúnya védelmi hibára Cole Palmer csapott le, aki nem is habozott sokáig és épphogy a tizenhatoson belülről gyönyörűen lőtte be a labdát a kapu bal alsó sarkába.

A folytatásban nem érződött teljesen egyoldalúnak az összecsapás, hisz a lutoniaknak is sikerült helyzeteket kialakítaniuk, mégis a játékrész vége előtt a Chelsea tudta tovább növelni az előnyét. A 37. percben Noni Madueke kapta meg a labdát – épp a gólszerző Palmertől –, amivel pár szép cselt mutatott be, hogy helyet csináljon magának, majd hihetetlen erővel lőtte ki a bal felső sarkot, hogy megduplázza a vendég előnyt.

A fordulás után már sokkal visszafogottabbak voltak a londoniak, inkább csak húzták az időt, de mégis be tudtak még egyszer találni. A 69. percben ismét Palmer villantott, a 21 éves angol egy kontra végén kapott pontos labdát Nicolas Jacksontól, amit biztos lábbal gólra is tudott váltani.

A hajrában azonban sebességet váltottak a hazaiak, aminek meg is lett az eredménye. Először a 80. percben épp a volt Chelsea játékos, Ross Barkley volt eredményes, aki egy szögletet követően fejelte a labdát a hosszúba, majd a 87.-ben Elijah Adebayo rúgott be közvetlen közelről egy felpattanó labdát és élesztette fel a reményt a Luton szurkolóiban.

Az újonc gárda az utolsó másodpercekig küzdött, s több nagy helyzetet kiharcolt, de a pontszerzés így sem jött össze neki – maradt a 2–3.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ

Luton–Chelsea 2–3 (Barkley 80., Adebayo 87., ill. Palmer 12., 70., Madueke 37.)

KÉSŐBB
16.00: Aston Villa–Burnley (Tv: Match4)
16.00: Crystal Palace–Brentford (Tv: Spíler2)
16.00: Manchester City–Sheffield United (Tv: Spíler1)
16.00: Wolverhampton–Everton
18.30: Nottingham–Manchester United (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP
15.00: Fulham–Arsenal (Tv: Spíler1)
15.00:
Tottenham–Bournemouth (Tv: Match4)
HÉTFŐ
21.00: Liverpool–Newcastle (Tv: Match 4)
KEDD
20.30: West Ham–Brighton (Tv: Spíler 1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 19 12 6 1 39–16 +23 42
2. Arsenal 19 12 4 3 36–18 +18 40
3. Aston Villa 19 12 3 4 40–25 +15 39
4. Manchester City 18 11 4 3 43–21 +22 37
5. Tottenham 19 11 3 5 39–28 +11 36
6. West Ham 19 10 3 6 33–30 +3 33
7. Manchester United 19 10 1 8 21–25 –4 31
8. Brighton & Hove Albion 19 8 6 5 38–33 +5 30
9. Newcastle 19 9 2 8 37–25 +12 29
10. Chelsea 20 8 4 8 34–31 +3 28
11. Wolverhampton 19 7 4 8 27–31 –4 25
12. Bournemouth 18 7 4 7 27–32 –5 25
13. Fulham 19 6 3 10 26–34 –8 21
14. Brentford 18 5 4 9 25–28 –3 19
15. Crystal Palace 19 4 6 9 19–28 –9 18
16. Nottingham Forest 19 4 5 10 22–34 –12 17
17. Everton 19 8 2 9 24–25 –1 16
18. Luton Town 19 4 3 12 23–37 –14 15
19. Burnley 19 3 2 14 18–38 –20 11
20. Sheffield United 19 2 3 14 15–47 –32 9
Pontlevonások: Everton 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik