Liverpool: Gakpo kedves szavakkal adta át a Meccs Embere-díjat Jonesnak

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.21. 11:36
null
Cody Gakpo kedves szavakkal köszöntötte Curtis Jonest (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, többek között Szoboszlai Dominik szép góljával nyert könnyedén, 5–1-re az Angol Ligakupa negyeddöntőjében a Liverpool a West Ham ellen. A mérkőzés legjobbjának a duplázó Curtis Jonest választották meg, aki a szintén gólt szerző Cody Gakpótól vehette át a Meccs Embere-díjat.

 

„Nagyon akartam gólokat szerezni, hogy segítsem a csapatot. Rendben van, hogy mindig jól játszol, de egy idő után el kell kezdened gólokat szerezni, és én most ezt tettem, lőttem kettőt, szóval nagy a mosoly az arcomom” – mondta a mérkőzés után a Sky Sportsnak Curtis Jones. – „Azt mondtam a meccs után, hogy csak játszani akarok, ha ez a Ligakupa, az Európa-liga, a Premier League vagy az FA-kupa, mindegy, csak játszani akarok. Mindig, amikor kimegyek a pályára, mosoly van az arcomon, és szeretném segíteni a csapatot” – hangsúlyozta Jones, aki a Liverpool harmadik gólját szerző Cody Gakpótól kapta meg a Meccs Embere-díjat.

„Kicsit korábban jött a Mikulás! Nagyon keményen dolgozol, igazán büszke vagyok rád. Senki nem látja ezt, mert zárt ajtók mögött vagyunk, de nagyon megérdemelted. Így tovább!” – mondta Gakpo Jonesnak, aki pedig megköszönte csapattársa elismerő szavait.

 

ANGOL LIGAKUPA
A NEGYEDDÖNTŐ EREDMÉNYEI
Port Vale (III. o.)–Middlesbrough (II. o.) 0–3
Chelsea–Newcastle 1–1 – tizenegyesekkel 4–2
Everton–Fulham 1–1 – tizenegyesekkel 6–7

Liverpool–West Ham 5–1

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Liverpool–Fulham
Middlesbrough (II. o.)–Chelsea
A párharc első mérkőzését 2024. január 8-i héten, a visszavágót január 22-i héten rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik