PL: Kloppot nem vigasztalja, hogy csapata kárára bírói tévedés történt

Vágólapra másolva!
2023.10.01. 10:39
null
Kloppot nem vigasztalja, hogy csapata kárára bírói tévedés történt (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool FC labdarúgócsapatának menedzsere csalódottan nyilatkozott a Tottenham Hotspur otthonában 2–1-re elvesztett Premier League-mérkőzés után, többek között kiemelve: azt hitte, hogy a videobírós (VAR) rendszer bevezetésével az emberi hibák kiküszöbölhetők lesznek.

Ezzel arra reagált, hogy a rangadót követően a játékvezetőket, a mérkőzések hivatalos közreműködőit tömörítő szervezet (Professional Game Match Officials Limited) elismerte: „jelentős emberi tévedés” történt a vendégek első góljánál, Luis Díaz 34. percben esett találata szabályos volt. A testület közölte, a pályán született meg a téves döntés, a videós rendszernek közbe kellett volna avatkoznia, de ez nem történt meg.

Jürgen Klopp erre reagálva úgy fogalmazott, hogy senki sem vár száz százalékban helyes döntéseket a pályán, de szerinte mindenki azt gondolta, hogy a VAR alkalmazása megkönnyíti a dolgokat. Jelezte, hogy az utólagos jelzéssel nem érnek semmit, mert nem kapnak ezért pontot, ugyanakkor kiemelte, hogy csapata nagyszerűen küzdött és csúcsteljesítményt nyújtott.

A mérkőzést végigjátszotta Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya.

A liverpooli gárda a 26. percben emberhátrányba került, Curtis Jones VAR-vizsgálat után kapott sárga lap helyett pirosat, ennek ellenére Klopp együttese nem adta fel a támadások lehetőségét: előbb Diaz talált be Szalah remek passza után – ezt nem adta meg a mérkőzésvezető –, majd Cody Gakpo lőtt gólt közelről, fordulásból az első játékrész ráadásában. A 69. percben kilenc emberre fogyatkozott a Liverpool: Diogo Jota két perc alatt két sárga lapot „szorgoskodott össze” magának. A hajrában a liverpooliak foggal-körömmel őrizték a döntetlent, de a 96. percben az élesen középre lőtt labdát Joel Matip a saját kapujába bombázta. A Liverpoolnak ezzel megszakadt a 19 mérkőzésből álló veretlenségi sorozata.

Klopp a két kiállítás jogosságát is vitatta, Jones esetében úgy vélekedett, hogy mozdulata a labdára irányult, csak megcsúszott rajta a lába, Jotát illetően pedig úgy vélekedett, hogy az első esetnél nem kellett volna sárga lapot kapnia.

Ange Postecoglou, a Tottenham menedzsere a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy soha nem volt rajongója a VAR-rendszernek. Hozzátette, érti, hogy miért volt szükség a bevezetésére, de szerinte „az emberek abban a tévhitben élnek, hogy a VAR hibátlan”. Úgy véli, ez már csak azért sem lehet így, mert a játékhelyzetek nem mindig tényszerűek, minden az értelmezésen múlik és az mindig emberektől függ.

Hét forduló után a Tottenham a 2. helyen áll a Premier League-ben, egy ponttal lemaradva az éllovas Manchester Citytől, míg a Liverpool a 4. helyen áll, egy ponttal a Spurs és az Arsenal mögött.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
TOTTENHAM HOTSPUR–LIVERPOOL 2–1 (1–1)
London
,Tottenham Hotspur Stadion,62 001néző.Vezette:Hooper
TOTTENHAM:Vicario – Pedro Porro, Romero, Van de Ven, Udogie (B. Davies, 83.) – P. Sarr (Skipp, 83.), Bissouma (Höjbjerg, 90.) – Kulusevski, Maddison (Véliz, 90.), Richarlison – Szon Hung Min (Szolomon, 69.).Menedzser:Ange Postecoglou
LIVERPOOL:Alisson – Gomez (Konaté, 74.), Matip, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Mac Allister (Gravenberch, 80.), C. Jones – Szalah (Alexander-Arnold, 74.), Gakpo (Diogo Jota, a szünetben), L. Díaz (Endo, 74.).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Szon Hung Min (36.), Matip (90+6. – öngól), ill. Gakpo (45+5.)
Kiállítva:C. Jones (26.), Diogo Jota (69.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 6 1 17– 5 +12 18
2. Tottenham Hotspur
7 5 2 17– 8 +9 17
3. Arsenal 7 5 2 15– 6 +9 17
4. Liverpool FC
7 5 1 1 16– 7 +9 16
5. Aston Villa 7 5 2 18–11 +7 15
6. Brighton & Hove Albion 7 5 2 19–14 +5 15
7. West Ham United
7 4 1 2 13–10 +3 13
8. Newcastle United
7 4 3 18– 7 +11 12
9. Crystal Palace 7 3 2 2 7– 7 0 11
10. Manchester United 7 3 4 7–11 –4 9
11. Fulham 6 2 2 2 5–10 –5 8
12. Nottingham Forest 6 2 1 3 7– 9 –2 7
13. Wolverhampton Wanderers
7 2 1 4 8–13 –5 7
14. Brentford 6 1 3 2 9– 9 0 6
15. Chelsea 6 1 2 3 5– 6 –1 5
16. Everton 7 1 1 5 6–12 –6 4
17. Luton Town 6 1 1 4 5–12 –7 4
18. AFC Bournemouth 7 3 4 5–15 –10 3
19. Burnley 6 1 5 4–15 –11 1
20. Sheffield United 7 1 6 5–19 –14 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik