Kép: Alexander-Arnold még mindig az újrajátszásról beszélt Maddisonnak

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.10. 10:15
null
Trent Alexander-Arnold még mindig a Tottenham–Liverpool újrajátszásáról beszélt James Maddisonnak (Fotó: Instagram/James Maddison)
Mint ismert, szabályos góltól fosztották meg a játékvezetők és a VAR-szobában ülők a Liverpoolt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójának rangadóján, a Tottenham vendégeként. Az esetnek világszerte nagy visszhangja volt, a kedélyek pedig azóta sem csillapodtak, a londoniakhoz nyáron igazolt James Maddisonnak az angol válogatottnál a „vörösök” védője, Trent Alexander-Arnold még mindig az újrajátszásról beszélt.

A Liverpool emberhátrányban szerzett gólt a Tottenham ellen, de Luis Díaz gólját annak ellenére érvénytelenítették, hogy az esetet vizsgálták, mivel a VAR-szobában ülők azt hitték, Simon Hooper játékvezető a pályán gólt ítélt, csakhogy a partjelző jelzése miatt a hazaiak jöhettek szabadrúgással.

Napokkal a meccs után Jürgen Klopp arról beszélt – nem mint a Liverpool menedzsere, hanem mint futballban dolgozó személy –, hogy az egyetlen megoldás az lenne egy ilyen hiba után, ha a mérkőzést újrajátszanák, de a német szakember is pontosan tudja, hogy ez nem fog megtörténni.

Az esetről Trent Alexander-Arnold is nyilatkozott a belga Union Saint-Gilloise elleni Európa-liga-találkozó előtt, s azt mondta, már nem tudnak mit tenni. A jobbhátvéd ugyanakkor nem emésztette meg egykönnyen a történteket, ugyanis angol válogatottbeli csapattársa, a Tottenhamhez nyáron igazoltJames Maddison Instagram-történetben osztott meg egy képet arról, ahogy Alexander-Arnold még mindig a mérkőzés újrajátszásáról beszél.

Legfrissebb hírek

Liverpool: Jeremie Frimpong a tökéletes pótlás

Angol labdarúgás
4 órája

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.05.30. 18:05

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.30. 17:37

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.30. 15:12

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33
Ezek is érdekelhetik