Edzősors: az MLS-ből menesztett Rooney visszatérhet Angliába – sajtóhír

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 16:52
null
Wayne Rooney ismét Angliában edzősködhet (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályban szereplő Birmingham City a klub honlapján jelentette be, hogy megválik John Eustace menedzsertől. Az utódja a Sky Sports értesülései szerint az MLS-ben szereplő D. C. United által napokban menesztett Wayne Rooney lehet.

 

Ahogy arról beszámoltunk, a Wayne Rooney vezette D. C. United nem jutott rájátszásba az amerikai profi labdarúgóligában (MLS), ami a játékosként 120-szoros angol válogatott munkájába került. Azonban könnyen lehet, hogy Rooney hamarosan visszatérhet Angliába, egész pontosan a másodosztályban szereplő Birmingham élére.

A Birmingham mindössze 15 hónap után megvált menedzserétől. John Eustace 2022 nyarán érkezett meg Birminghambe, ahol első idényében a bennmaradást érő 17. helyen végzett csapatával. A Birmingham ebben az idényben 11 fordulót követően 18 ponttal a tabella 6. helyén áll. A csapat vezetősége ennek ellenére nem volt elégedett Eustace munkájával, ahogy a közleményben írják: szeretnének egy olyan menedzsert, aki nemcsak az első csapat, hanem az egész klub identitásának és játékstílusának kialakításáért is felel.

A győztes mentalitást elhozó edzőt a klub – melyben Tom Brady, az amerikai futball hétszeres Super Bowl-győztes ikonja is kisebbségi részvényes – később jelenti be. A Sky Sports szerint Rooney lehet a befutó, de megjegyzik, hogy hivatalos beszélgetés még nem történt a klub és a menedzser között. A szurkolók alapvetően elégedettek voltak Eustace munkájával, aki stabilizálta a klubot egy nehéz időszak alatt. A Birminghamben nem lenne példa nélküli a váltás, korábban a szintén jól dolgozó Gary Rowettet küldtél el a nagyobb nevű Gianfranco Zola kedvéért. Zola akkor a hetedik helyen vette át a csapatot, majd 24 mérkőzésen csak két győzelmet tudott felmutatni, amivel a 21. helyre estek vissza.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
13 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.10.03. 23:02

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04

Hihetetlen döntés született Tóth Balázsék félbeszakadt meccsével kapcsolatban

Angol labdarúgás
2025.09.25. 17:06

Az Arsenalnak áll a zászló a vasárnapi rangadón

Angol labdarúgás
2025.09.21. 10:30

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23
Ezek is érdekelhetik