PL: Watkins-tripla, kiütötte az Aston Villa a Brightont

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 15:37
null
Oliie Watkins helyzetkihasználásra ma semmi panasz nem lehetett (Fotó: Getty Images)
Hazai pályán 6–1-re legyőzte az Aston Villa a Brightont az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójának nyitó mérkőzésén.

 

Rémálomszerűen indult a találkozó a Brighton szempontjából, a forduló előtt a tabella harmadik helyét elfoglaló együttes védelmét ugyanis háromszor is mattolni tudta az Aston Villa, már az első félidőben. Unai Emery legénysége ráadásul tizenkét perc alatt szerzett három gólt, az előző fordulóban, a Chelsea ellen győztes gólt szerző Ollie Watkins kétszer is betalált, majd Moussa Diaby lövése Pervis Estupinanon változtatott irányt, és a labda a kapuba pattant.

Roberto De Zerbi hármat is változtatott a szünetben, ebből két cseréje össze is hozta a Brighon szépítő gólját, Joao Pedro tette vissza a labdát az alapvonal mellől, majd Ansu Fati juttatta be azt a hálóba. Watkins ebben a félidőben is beköszönt, az angol csatár John McGinn átadását szelídítette meg a tizenhatoson belülre érve, majd ballal tüzelt, a labda pedig a becsúszó Adam Websteren megpattanva utat talált Jason Steele kapujába.

Jacob Ramsey révén tette az ötödiket is megszerezte a Villa, a fiatal középpályás Watkins passza után a tizenhatos vonaláról tekert a vendégek kapujába, még a kapufa is a segítségére volt. A koronát a hazaiak teljesítményére Douglas Luiz tette fel, aki a hosszabbításban megrúgta a hatodikat – Watkins ebben is kulcsszereplő volt, az ő lövése utáni kipattanót rúgta a kapuba a brazil középpályás.

Emeryék ezzel a győzelemmel feljöttek a tabella harmadik helyére, pont a Brightont előzték meg, amely jelenleg a negyedik.

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ

Aston Villa–Brighton 6–1 (Watkins 14., 21., 68., Estupinan 26. – öngól, J. Ramsey 85., Douglas Luiz 90+7 ill. Fati 50.)

KÉSŐBB
16.00:
Bournemouth–Arsenal (Tv:Match4)
16.00:Everton–Luton
16.00:Manchester United–Crystal Palace (Tv:Spíler1)
16.00:Newcastle United–Burnley
16.00:West Ham United–Sheffield United
16.00:Wolverhampton–Manchester City
18.30:Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv:Spíler1)– élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
15.00:Nottingham Forest–Brentford (Tv:Match4)

HÉTFÓ
21.00:
Fulham–Chelsea (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 6 6 16–3 +13 18
2. Liverpool 6 5 1 15–5 +10 16
3. Aston Villa 7 5 2 18–11 +7 15
4. Brighton & Hove Albion 7 5 2 19–14 +5 15
5. Tottenham 6 4 2 15–7 +8 14
6. Arsenal 6 4 2 11–6 +5 14
7. West Ham 6 3 1 2 11–10 +1 10
8. Newcastle 6 3 3 16–7 +9 9
9. Manchester United 6 3 3 7–10 –3 9
10. Crystal Palace 6 2 2 2 6–7 –1 8
11. Fulham 6 2 2 2 5–10 –5 8
12. Nottingham Forest 6 2 1 3 7–9 –2 7
13. Brentford 6 1 3 2 9–9 0 6
14. Chelsea 6 1 2 3 5–6 –1 5
15. Everton 6 1 1 4 5–10 –5 4
16. Wolverhampton 6 1 1 4 6–12 –6 4
17. Bournemouth 6 3 3 5–11 –6 3
18. Luton Town 5 1 4 3–11 –8 1
19. Burnley 5 1 4 4–13 –9 1
20. Sheffield United 6 1 5 5–17 –12 1
Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
21 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
22 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25
Ezek is érdekelhetik