PL: Saliba szerint a sérülése miatt nem lett bajnok az Arsenal

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 15:26
null
William Saliba szerint az ő sérülésén is múlt, hogy nem lett bajnok az Arsenal az előző idényben (Fotó: Getty Images)
Hangzatos kijelentést tett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2022–2023-as kiírásában ezüstérmes Arsenal védője, William Saliba. Az előző idény hajrája előtt megsérült brazil hátvéd a Téléfootnak azt mondta, ha nincs a sérülése, az „ágyúsok” megnyerték volna a bajnokságot.

William Saliba a 27. forduló után, a Sporting elleni Európa-liga-meccsen szenvedett hátsérülést, amely miatt a hátralévő 11 bajnokin nem számíthatott rá Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere. A csapat ekkor még öt ponttal vezetett a Manchester City előtt, de a védő kiválása sok gondot okozott a londoniaknak, akik a bajnokság hajrájában öt győzelem mellett háromszor játszottak döntetlent és ugyanennyiszer szenvedtek vereséget – a miheztartás végett: az azt megelőző 27 fordulóban is hatszor hullajtott pontokat az Arsenal.

A 22 éves francia védő a Téléfoot számára egyértelművé tette, hogy rajta is múlt az „ágyúsok” bajnoki címe.

„Számomra teljesen egyértelmű. Az Arsenal lehetett volna a bajnok, de a sérülések is részei a futballnak” – fogalmazott Saliba, aki végül csapatával az óriásit hajrázó Manchester City mögött ezüstérmes lett az angol élvonalban.



 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
19 órája

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:28

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20
Ezek is érdekelhetik