PL: az Aston Villa-játékosok teljesítményére rossz hatással vannak az új mezek

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 13:34
null
A hazai mezen szemmel látható a probléma (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa a többi csapathoz hasonlóan három új mezt adott ki a 2023–2024-es idényre, ám akadt egy kis gond velük. Mivel az új felsők nagyon hamar átáznak és nehézzé válnak, a játékosok kénytelen voltak panaszt tenni az illetékeseknél – írta meg a Sportbible a The Telegraph értesülésire hivatkozva.

 

A mezek nagyon hamar nehézzé válnak az izzadságtól és rátapadnak a játékosok testére, amivel így kényelmetlenné válnak, és bizony ez hatással tud lenni a birminghami futballisták mozgására és negatívan befolyásolhatja a teljesítményüket. A játékosok panaszkodtak, a klub pedig felvette a kapcsolatot a mezgyártócéggel (Castore), hogy orvosolják a problémát, amely mindhárom meznél egyaránt jelen van.

„A játékosoknak átázott felsőkben kell játszaniuk, ez pedig egy olyan probléma, amelyre megoldást kell találni, mert ez nem mehet így az egész idényben – idézte az egyik forrást a Sportbible. – A játékosok úgy néznek ki tíz perc után, mint akik egy vízzel teli medencébe ugrottak volna.”

Mivel a szurkolók által megvásárolt replikamezeknél ez a probléma nincs jelen, így a klubnak nem kell majd visszarendelnie és az újra becserélnie az eladott felsőket, amennyiben a játékosok valóban új mezeket kapnak.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
15 órája

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
16 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05
Ezek is érdekelhetik