PL: Antony visszatérhet a Manchester Unitedbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 12:27
null
Antony visszatérhet a Manchester Unitedbe (Fotó: Getty Images)
Közleményt adott ki honlapján felfüggesztett brazil labdarúgójáról, Antonyról az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United, amely közölte, a játékos újra társaival edzhet.

 

Antonyt szeptember elején zárták ki a brazil válogatottból, miután volt barátnője feljelentette egy Sao Pauló-i rendőrségen családon belüli erőszak, testi sértés és fenyegető magatartás miatt, majd a labdarúgó hiába hangsúlyozta ártatlanságát, később a „vörös ördögök” is felfüggesztették, s nem látogathatta az első csapat edzéseit.

A klub közleményében kifejtette, amióta Antonyt júniusban feljelentették, a labdarúgó mind a brazil, mind az egyesült királyságbeli hatóságokkal együttműködik.

„Antony munkaadójaként a Manchester United úgy döntött, hogy folytathatja az edzéseket Carringtonban, elérhető lesz, amíg a rendőrségi vizsgálat zajlik. Ezt az ügy további fejleményei ismeretében folyamatosan felülvizsgálják” – írta közleményében a Manchester United.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
5 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
10 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
Tegnap, 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19
Ezek is érdekelhetik