PL: 1 gól, 2 gólpassz – a Tottenham új sztárja lett a hónap játékosa

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.09.15. 12:39
null
James Maddison zseniálisan kezdte első Spurs-idényét (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Hotspur új sztárja, James Maddison lett az augusztusi hónap legjobb játékosa a Premier League-ben, míg a legjobb menedzsernek az észak-londoniak új szakvezetőjét, Ange Postecoglut látták – jelentette be a liga.


A múlt idényben kieső Leicester Citytől érkező támadó középpályás Harry Kane távozásával a tízes mezt is megkapta csapatától amellett, hogy Ange Postecoglu vezetőedző az első pillanattól kezdve kulcsemberként tekint rá, ezt pedig remek teljesítménnyel hálálta meg.

James Maddison két gólt és két gólpasszt jegyzett eddig az idényben, ebből egy gólt leszámítva mindent augusztus hónapban ért el. Nemcsak Maddison, hanem a csapat teljesítményére sem lehet panasz, hiszen a Brentford elleni idegenbeli döntetlen után (2–2) a Manchester Unitedet otthon, a Bournemoutht vendégként verte meg két góllal, legutóbb pedig 5–2-re nyert az újonc Burnley otthonában.

A négy meccsen tíz ponttal a tabella második helyén álló Spurs teljesítményét a liga is elismerte, hiszen augusztus legjobb játékosa James Maddison, a hónap legjobb menedzsere pedig Ange Postecoglu lett.

 

 


AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 4 4 11–2 +9 12
2. Tottenham Hotspur
4 3 1 11–4 +7 10
3. Liverpool FC
4 3 1 9–3 +6 10
4. West Ham Ubited
4 3 1 9–4 +5 10
5. Arsenal 4 3 1 8–4 +4 10
6. Brighton & Hove Albion 4 3 1 12–6 +6 9
7. Crystal Palace 4 2 1 1 5–4 +1 7
8. Brentford 4 1 3 8–5 +3 6
9. Nottingham Forest 4 2 2 6–6 0 6
10. Aston Villa 4 2 2 8–9 –1 6
11. Manchester United 4 2 2 5–7 –2 6
12. Chelsea 4 1 1 2 5–5 0 4
13. Fulham 4 1 1 2 4–10 –6 4
14. Newcastle 4 1 3 7–7 0 3
15. Wolverhampton Wanderers
4 1 3 4–8 –4 3
16. AFC Bournemouth 4 2 2 4–8 –4 2
17. Sheffield United 4 1 3 4–7 –3 1
18. Everton 4 1 3 2–8 –6 1
19. Luton Town 3 3 2–9 –7 0
20. Burnley 3 3 3–11 –8 0
Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
14 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34
Ezek is érdekelhetik