MU: Jadon Sanchót még az étkezőből is kitiltották

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.26. 09:22
null
Jadon Sancho még az MU étkezőjét sem látogathatja (Fotó: Getty Images)
Mint arról korábban beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United kitette az első csapat keretéből az angol válogatott támadót, Jadon Sanchót, aki a talkSport értesülései szerint nem látogathatja az első csapat létesítményeit.

 

Sancho nem került be a Manchester United szeptember eleji, Arsenal elleni meccskeretébe, amely után az MU menedzsere, Erik ten Hag elárulta, nem volt megelégedve a támadó edzésmunkájával.

Sancho nem sokkal később saját közösségimédia-felületein adott ki közleményt, melyben többek között arról írt, hogy a holland szakember hazudott a csapatból való kihagyásának okáról.

A játékos később törölte a posztját, de az MU úgy döntött, határozatlan ideig nem látogathatja az első csapat edzéseit, majd a Sky Sports azt közölte, hogy ez addig lesz így, amíg Sancho nem kér bocsánatot Ten Hagtól.

A talkSport most azt írja, hogy a 23 éves labdarúgó – aki jelenleg a klub akadémiáján készül a fiatalokkal – az első csapat egyik létesítményét sem látogathatja.

A lap szerint Marcus Rashford is sürgette Sanchót, hogy vetkőzze le büszkeségét és kérjen elnézést Ten Hagtól.

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44
Ezek is érdekelhetik