Angol Ligakupa: Kerkezék és az Arsenal továbbment, a City kiesett

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 22:58
null
Meglepetés, máris kiesett a Manchester City! (Fotó: Getty Images)
Az Angol Ligakupa szerdai játéknapján 12 Premier League-csapat lépett pályára. A Manchester City kiesett a Newcastle-lel szemben, de továbbment többek közt az Arsenal, a Chelsea és Kerkez Milos csapata, a Bournemouth is.  


Magyar szempontból Szoboszlai Dominik (a Liverpool meccsének összefoglalója ITT) és Kerkez Milos bemutatkozása volt a legfontosabb az Angol Ligkaupában: előbbi csereként beállva szerzett gólt, utóbbi kezdőként játszotta végig a mérkőzést, csapata pedig 2–0-ra legyőzte a Stoke Cityt.

Az Arsenal 1–0-ra nyert tartalékosan is a Brentford ellen, a Chelsea megtörve szeptemberi góltalanságát szintén 1–0-ra győzte le a Brightont, míg az Everton idegenben 2–1-re felülmúlta az Aston Villát.

Volt még egy párharc, ahol PL-csapatok küzdöttek meg egymással, a Newcastle–Manchester City rangadó. Mindkét csapat vegyesen, kezdőit és cseréit kombinálva állt fel, a vége pedig apró hazai fölény és 1–0-s győzelem lett. A meccs egyetlen találatát Aleksander Isak szerezte az 53. percben, s hiába állt be a Citybe többek közt Phil Foden vagy Jeremy Doku, nem jött össze az egyenlítés, így Pep Guardioláék búcsúztak a sorozattól.

ANGOL LIGAKUPA
Aston Villa–Everton 1–2 (B. Kamara 84., ill. J. Garner 15., Calvert-Lewin 50.)
Blackburn (II.)–Cardiff (II.) 5–2 (Garrett 13., A. Sigurdsson 36., Moran 49., 54., Markanday 69., ill. C. Robinson 18., Etete 45+3.)
Bournemouth–Stoke (II.) 2–0 (Solanke 51., Rothwell 54.)
Brentford–Arsenal 0–1 (Nelson 8.)
Chelsea–Brighton 1–0 (N. Jackson 51.)
Fulham–Norwich City (II.) 2–1 (C. Vinícius 12., Iwobi 72., ill. Sainz 75.)
Lincoln (III.)–West Ham United 0–1 (Soucek 70.)
Liverpool–Leicester City (II.) 3–1 (Gakpo 48., Szoboszlai 70., Diogo Jota 88., ill. McAteer 3.)
Newcastle United–Manchester City 1–0 (Isak 53.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Bradford City (IV.)–Middlesbrough (II.) 0–2 (Latte 21., Rogers 54.)
Exeter (III.)–Luton 1–0 (D. Mitchell 83.)
Kiállítva: D. Mitchell (88.)
Ipswich (II.)–Wolverhampton 3–2 (Hutchinson 28., Ladapo 39., J. Taylor 58., ill. Hvang Hi Csan 4., Toti Gomes 15.)
Mansfield (IV.)–Peterborough (III.) 2–2 (Swan 5., Akins 90+3., ill. Clarke-Harris 30., 47.) – 11-esekkel 3–2
Port Vale (III.)–Sutton (IV.) 2–1 (J. Thomas 49., Ojo 83., ill. Coley 70.)
Salford (IV.)–Burnley 0–4 (Berge 12., Bruun Larsen 20., O'Shea 27., Odobert 81.)
Manchester United–Crystal Palace 3–0 (Garnacho 21., Casemiro 27., Martial 55.)

Legfrissebb hírek

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
7 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
8 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
14 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00
Ezek is érdekelhetik