Videó: „Gyere le, és csináld!” – Guardiola berágott egy szurkolóra

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 10:38
Mint ismert, a Manchester City hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójában. A hazaiak menedzsere az ESPN forrása szerint ezt a meccset megelőzően legutóbb 2022 májusában nem cserélt egy adott meccsen. Egy manchesteri drukker nem is nézte jó szemmel, hogy a katalán mester nem hajlandó változtatni, s ezt hangosan jelezte is neki. Alaposan meglepődött, amikor Guardiola reagált rá, és visszaszólt.

„Mondta nekem, hogy cseréljek, én meg visszakérdeztem, hogy kit, mert nem értettem. Mondtam neki, hogy »Gyere le, és csináld!«.”

Pep Guardiola elárulta, azért döntött úgy, hogy inkább nem nyúl bele a meccsbe, mert úgy látta, csapata jó ritmusban játszik, és ilyenkor egy változtatás olykor rossz hatással tud lenni a játékra.

„Láttam, hogy pörgünk, és minden labdáért harcban vagyunk. Nekünk, edzőknek megvan a jogunk ahhoz, hogy cseréljünk, ugyanakkor mi döntünk arról, hogy élünk-e vele.”

A mérkőzésről bővebben itt!

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Manchester City–Newcastle United 1–0
(J. Álvarez 31.)

Legfrissebb hírek

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
9 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
15 órája

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
17 órája

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
21 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20
Ezek is érdekelhetik