PL: már a Brighton sem veretlen, hazai pályán győzte le a West Ham

Vágólapra másolva!
2023.08.26. 20:37
null
A Chelsea után a Brightont is megverte a West Ham United (Fotó: Getty Images)
A West Ham United idegenben 3–1-re legyőzte a meccs előtt még hibátlan Brightont az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójának szombati játéknapján.

 

Hiába a hatalmas mezőnyfölény és a közel 80 százalékos labdabirtoklás, a Brighton nem bírt a West Ham Uniteddel.

Második meccsén, mindössze 19 perccel a kezdő sípszó után megszerezte az első gólját David Moyes csapatában James Ward-Prowse. A Southamptontól érkezett középpályás az Webstert megverőAntonio bal oldalról érkező passzát váltotta gólra. Nagyon nyomott még a szünet előtt Roberto De Zerbi csapata, de nem tudott egyenlíteni.

A fordulás után sem változott a helyzet, a hazaiak kezdeményeztek, a gólok azonban itt is a másik oldalon jöttek. Először Estupián maradt le Jarrod Bowenről egy kontránál, majd Michail Antonio verte meg Webstert ismét, s ezúttal ő lőtt a hálóba.

A hajrában a remek meccset játszó Pascal Gross szépített, a német középpályás egy lövőcsel után lőtt a tizenhatoson kívülről a kapu jobb alsó sarkába.

Győzelmével a West Ham feljött a tabella első helyére, míg a Brighton jelenleg a negyedik.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ

Brighton & Hove Albion–West Ham United 1–3
(Gross 81., ill. Ward-Prowse 19., Bowen 58., Antonio 63.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Chelsea–Luton 3–0
(Streling 17., 68., N. Jackson 75.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
AFC Bournemouth–Tottenham Hotspur 0–2(Maddison 17., Kulusevski 63.)
Arsenal–Fulham 2–2(Saka 70. – 11-esből, Nketiah 72., ill. Andreas Pereira 1., Joao Palhinha 87.)
Kiállítva:C. Bassey(Fulham, 87.)
Brentford–Crystal Palace 1–1(Schade 18., ill. J. Andersen 76.)
Everton–Wolverhampton Wanderers 0–1 (Kalajdzic 87.)
Manchester United–Nottingham Forest 3–2(Eriksen 17., Casemiro 52., Bruno Fernandes 76. – 11-esből, ill. Awoniyi 2., Boly 4.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00:Burnley–Aston Villa
15.00:Sheffield United–Manchester City (Tv:Spíler1)
17.30:Newcastle United–Liverpool (Tv:Spíler1)

Legfrissebb hírek

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik