Liverpool: „Nagyon fáradtak vagyunk” – Klopp a Bayern elleni meccsről

Vágólapra másolva!
2023.08.03. 09:41
null
Jürgen Klopp tudja, min kell dolgozni a következő hetekben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol élvonalban (Premier League) szereplő Liverpool FC Szoboszlai Dominikkal a soraiban 4–3-ra kikapott a Bayern Münchentől a Szingapúrban megrendezett felkészülési mérkőzésen. Lássuk, hogyan értékelték a látottakat a meccs főszereplői.

– Élvezte a mérkőzést?
– Jó futballt láthattunk, sok mindent jól csináltak a játékosaink – válaszolta a Liverpoolt irányító Jürgen Klopp. – Sajnos nagyon fáradtak már a lábak, a programunk rendkívül sűrű és nagyon meleg volt. Hiányoztak a pályán a jó döntések, tudjuk, min kell dolgoznunk a következő hetekben.

– Súlyos Alexis Mac Allister sérülése?
– Először azt az információt kaptuk, hogy a térd a térd elleni ütközés után nagy fájdalmai voltak, tehát egyértelmű volt, hogy cserélünk. Szükségtelen kockáztatni. Amikor a meccs után beszéltünk, azt mondta, játszott volna tovább. Szerencsére csak kisebb zúzódást szenvedett, nem lesz gond.

– Hogy néz ki a csapat további programja?
– Még egyszer ki kell emelnem: nagyon fáradtak vagyunk. Ez megmutatkozott, amikor időnként a szélső védők és a belső védő közötti passzok sem sikerültek. Egyénileg voltak klasszis teljesítményeink. Miután hazautazunk Szingapúrból, a játékosok kapnak egy nap szünetet, és jöhet az utolsó felkészülési mérkőzésünk.

TOVÁBBI VÉLEMÉNYEK

„Sok mindent elraktározhatunk a mérkőzésből, számos jó pillanatunk volt. Főleg labdaszerzésben fejlődtünk, de azért szerencse, hogy nem számít az eredmény ezeken a meccseken. A Bayern München nagyon erős ellenfél, megbünteti a hibáinkat, de a mi csapatunkban is megvan a képesség ugyanerre. Minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy a rögzített helyzeteket is gyakoroljuk, most én szerezhettem gólt ebből. Pozitív érzésekkel utazhatunk haza Szingapúrból, jó találkozóink és edzéseink voltak itt” – mondta Virgil van Dijk, a Liverpool csapatkapitánya az LFC TV-nek.

 

„Nagyszerű zárása a rettentő fárasztó utóbbi tíz napnak. Megterhelő volt, hiszen jelentős az elvárásunk a játékosoktól. Jó úton járunk, boldog vagyok, hogy Európa egyik legjobb csapata ellen így teljesítettek a srácok” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Thomas Tuchel, a Bayern München mestere.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Liverpool FC (angol)–Bayern München (német) 3–4 (2–2)
Szingapúr
LIVERPOOL:Alisson – Alexander-Arnold (J. Gomez, 62.), Matip (Konaté, a szünetben), Van Dijk (Quansah, 75.), Robertson (Cimikasz, 62.) – Jones (B. Clark, 75.), Mac Allister (Núnez, a szünetben), Szoboszlai (McConnell, 75.) – Diogo Jota (Luis Díaz, a szünetben), Szalah (Doak, 75.), Gakpo (Elliott, 61.).Menedzser:Jürgen Klopp
BAYERN MÜNCHEN:Sommer (Ulreich, a szünetben) – Pavard (Mazraui, 60.), Kim Min Dzse (De Ligt, a szünetben), Upamecano (Stanisic, 60.), A. Davies (Krätzig, 60.) – Kimmich (Pavlovic, 68.), Laimer (Goretzka, 60.) – Gnabry (A. Ibrahimovic, 60.), Musiala (Gravenberch, 60.), Sané (Coman, a szünetben) – Tel (B. Sarr, 68.).Vezetőedző:Thomas Tuchel
Gólszerző: Gakpo (2.), Van Dijk (28.), Luis Díaz (66.), ill. Gnabry (33.), Sané (42.), Stanisic (80.), Krätzig (90+1.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik