PL: Zaha három csapattal is megegyezett a fizetéséről – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 21:38
null
Wilfried Zaha, te mit választanál? (Fotó: Getty Images)
Hamarosan eldőlhet, hol futballozik a pályafutása legnagyobb részét az angol élvonalbeli Crystal Palace-ban töltő szélső, Wilfried Zaha. A Sky Sports információi szerint az elefántcsontparti balszélső az olasz Lazióval, a török Fenerbahcéval, valamint a szaúdi Al-Naszrral is megegyezett fizetéséről, illetve szerződése hosszáról is.

Mindemellett eddigi csapata, a Crystal Palace részéről is kapott egy négyéves szerződésajánlatot, így az is előfordulhat, hogy Zaha a maradás mellett dönt.

A mögöttünk hagyott idényben Wilfried Zaha 28 tétmérkőzésen jutott szóhoz, hét gólt, illetve három gólpasszt szorgoskodott össze.



 

Legfrissebb hírek

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
8 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
8 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
11 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
13 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
22 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
2025.10.03. 16:59
Ezek is érdekelhetik