PL: az ötödosztály óta erősíti a Lutont, most az élvonalban is játszhat

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 16:50
null
Pelly-Ruddock Mpanzu tündérmeséje tovább íródik (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Luton Town a hivatalos honlapján közölte, hogy meghosszabbította kongói védekező középpályása, Pelly-Ruddock Mpanzu szerződését.

 

A 29 éves labdarúgó még 2013-ban, tehát egy évtizeddel ezelőtt csatlakozott az akkor még az ötödosztályban vitézkedő „kalaposokhoz”, majd egy évvel később már a negyedosztályba való feljutást ünnepelhette. A 2018-ban, illetve 2019-ben újabb szintlépésből vette ki a részét, majd a mögöttünk hagyott idény végén a Luton megnyerte a másodosztály (Championship) rájátszását, ezzel története során először szerepelhet a Premier League-ben (a „kalaposok” 1992-ben még a First Divisionból estek ki, s a PL ezt követően rajtolt el). Mpanzu így négy feljutásból vette ki a részét, s szerződéshosszabbításának köszönhetően biztosra vehetjük, hogy a legmagasabb szinten is kipróbálja magát.

„Ez csak természetes, hogy Pelly megkapja a lehetőséget a Premier League-ben, nagyon keményen dolgozott ezért. Megérdemli a lehetőséget, főleg azután, hogy az előző idényben kiválóan teljesített a középpályán” – dicsérte tanítványát a Luton Town menedzsere, Rob Edwards.

Pelly-Ruddock Mpanzu új kontraktusa 2025 nyaráig érvényes a „kalaposoknál”.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
12 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik