PL: a francia cselgép Szaúd-Arábiában folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.30. 17:54
null
Saint-Maximin is Szaúd-Arábiában folytatja (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy Allan Saint-Maximin a szaúdi Al-Ahliban folytatja pályafutását.

 

„Allan Saint-Maximin az Al-Ahliba igazolt. Köszönünk mindent, és a legjobbakat kívánjuk neked a jövőben” – írta a Newcastle a hivatalos Twitter-oldalán.

A labdazsonglőr szélső 2019-ben a Nice-től szerződött Newcastle-be. A „szarkáknál” 124 tétmérkőzésen 13-szor volt eredményes, 21-szer előkészítőként jeleskedett.

Bár igazi közönségkedvencnek számított a cselgép, Eddie Howe kezdőcsapatába már a legutóbbi idényben sem tudta beverekedni magát.

A Newcastle nem közölte, mennyiért állt tovább Sainz-Maximin, de angol sajtóhírek szerint nagyjából 30 millió eurót fizetett az Al-Ahli a francia játékosért.

A 26 esztendős futballista Roberto Firmino és Rijad Mahrez mellett rúghatja a bőrt Szaúd-Arábiában. Az Al-Ahli korábban Édouard Mendyt is megszerezte.

 


 

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
9 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51
Ezek is érdekelhetik