Liverpool: Szoboszlai után újabb középpályás érkezhet – sajtóhír

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 11:37
null
A 442 Sport szerint Szoboszlai után Lavia lehet a Liverpool következő célpontja (Forrás: <a href="https://442sport.co.uk/after-dominik-szoboszlai-romeo-lavia-is-expected-to-be-liverpools-next-midfield-signing/?fbclid=IwAR2-MqjHvV9cWrwZqjACWRJzV_ycQ-m1iRpojDhqvMa_ES-69YlS2OCEiPg">442 Sport</a>)
A Liverpool FC első keretéből ezen a nyáron négy játékos is végleg távozott már – Naby Keita (Werder Bremen), James Milner (Brighton), Roberto Firmino (Al-Ahli), Alex-Oxlade Chamberlain –, míg az új szerzemények között eddig csak két játékos szerepel, az argentin Alexis Mac Allister és a magyar válogatott Szoboszlai Dominik. Szoboszlai szerződtetése után az angol sajtó már azt találgatja, ki lehet a következő célpontja Jürgen Klopp menedzsernek.

 


A 442 Sport Liverpoolról szóló átigazolási összegzője azzal kezdődik, hogy bár a klub már elköltött a nyári piacon 35 millió fontot a Brightontól érkezett argentin világbajnok, Alexis Mac Allister és az RB Leipzigtől 60 millió fontért megszerzett Szoboszlai Dominik szerződtetésére, a klub nem pihenhet a babérjain, mert a csapat megújításához további igazolásokra lesz szükség.

A portál a The Athletic Southampton szakíróját, Jacob Tanswellt idézve arról ír, hogy a Liverpool legvalószínűbb, következő nyári célpontja a Premier League-ből kiesett Southampton 19 éves belga védekező középpályása, Roméo Lavia lehet, aki az előző idényben 29 meccsen szerepelt a Premier League-ben, egy gólt szerzett. Ugyanakkor nem ígérkezik könnyűnek az Anderlechtnél, majd a Manchester Citynél is nevelkedő játékos szerződtetése, ugyanis 45-50 millió euró között mozoghat a kivásárlási ára.

Arról múlt héten, a Szoboszlai szerződtetése kapcsán készült elemzésünkben is írtunk, hogy egy védekező középpályás szerződtetése mindenképp várható és Lavia az első számú jelölt. A 442 Sport megemlíti még a francia Nice középpályását, a múlt héten még az U21-es Eb-n szerepelt Khéphren Thuramot is a kiszemeltek között, de a francia játékosért a Newcastle United is bejelentkezett és a liverpool.com korábbi cikke szerint a vörösök már le is mondtak róla.

A további erősítésekhez viszont piaci bevételre is szüksége lehet a Liverpoolnak. Itt jöhet képbe a Napoli lehetséges ajánlata a francia Ibrahim Konatéért (Szoboszlaihoz hasonlóan őt is az RB Leipzigtől szerződtette a Liverpool, még 2021-ben), aki az előző idényben csak 18 bajnokin szerepelt a Liverpoolban. A Napoli a Corriere dello Sport szerint a Bayern Münchenhez tartó dél-koreai Kim Min Dzse pótlására szemelte ki a francia védőt, ugyanakkor nem Konaté, hanem a spanyol Real Sociedad játékosa, Robin Le Normand az első számú jelöltje a posztra.

A Liverpoollal Lavia és Thuram mellett az angol sajtó az elmúlt hetekben a Chelsea 20 éves belső védőjét, az újdonsült U21-es Európa-bajnok Levi Colwillt és a Sporting CP hátvédjét, a 21 éves Goncalo Inációt hozta hírbe.

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:43

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Még magasabbra ugrott Szoboszlai értéke, ötmillió euróval többet ér a Liverpool támadója

Légiósok
2025.10.17. 17:21

NS-exkluzív: „Szoboszlaiban minden megvan, hogy a Liverpool csapatkapitánya lehessen” – véli a volt ügyvezető

Légiósok
2025.10.17. 15:56

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Velünk élő történelem – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Szoboszlai beérte az Aranycsapat egyik legendáját az örökranglistán

Magyar válogatott
2025.10.16. 11:15
Ezek is érdekelhetik