Liverpool: „Álomjátékosok” – Alexander-Arnold Szoboszlairól és Mac Allisterről áradozott

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 13:02
null
Szoboszlai és Alexander-Arnold gyakran alakíthat ki játékkapcsolatot egymással (Fotó: Getty Images)
A Liverpool Echo idézett egy Trent Alexander-Arnold-interjút, amelyben az angol válogatott játékos klubja két új igazolásáról, Szoboszlai Dominikról és Alexis Mac Allisterről beszélt.  


A Liverpool kulcsembere biztos benne, hogy jó játékosokat szerződtetett a klub, mindössze egy kérése lenne Szoboszlaiékhoz...

„Álomjátékosok! Két izgalmas, kiváló igazolást jelentett be a klub az elmúlt hetekben, várom már a közös játékot. Mindig jó, ha új futballistákat szerződtetünk, érdekes figyelni, mennyi idő alatt és hogyan tudnak beilleszkedni. Biztos vagyok benne, hogy már ennyi idő alatt is észrevették, barátságos öltöző a miénk, jól bánunk a társainkkal.”

„Csupán néhány kérésem van feléjük: végezzék el a dolgukat, hajtsák végre a tervet, dolgozzanak keményen, hozzanak áldozatot a csapatért. Biztos vagyok benne, hogy mindezt megteszik, akkor pedig szerencsénk lesz, hiszen technikailag mindketten elképesztően képzettek, jól bánnak a labdával. Ez kifejezetten jó az olyan játékosoknak, mint én, akik szeretnek passzolni...” – fejtette ki véleményét Trent Alexander-Arnold.

LIVERPOOL – FELKÉSZÜLÉS

A Szoboszlai Dominikot is alkalmazó csapat kifejezetten könnyűnek tűnő előszezont futhat, már ami az ellenfeleket illeti. Először Németországban túrázik a Pool: 19-én a Karlsruhe, öt nappal később a Greuther Fürth vendégeként lép pályára. Érdekesség, hogy mindkét együttes a 2. Bundesligában játszik, az utóbbi mérkőzés pedig – az ilyen túráktól szokatlan módon – zárt kapus lesz. Ezt követően Szingapúrba utazik a Liverpool, ahol a hónap végén a Premier League-ből a tavasszal búcsúzó Leicesterrel, augusztus elején pedig a Bayern Münchennel méri össze az erejét. A bajnoki rajt előtt visszatér Angliába, igaz, a német élvonalba frissen feljutó Darmstadtot Prestonban látja vendégül az utolsó felkészülési mérkőzésén.

Július 19.: Karlsruhe–Liverpool
Július 24.: Greuther Fürth–Liverpool
Július 30.: Liverpool–Leicester City
Augusztus 2.: Liverpool–Bayern Munich
Augusztus 7.: Liverpool–Darmstadt

 

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
20 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12
Ezek is érdekelhetik