Everton: Hatéves koromban molesztáltak – Dele Alli

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 14:38
null
Dele Alli hat hetet töltött rehabilitáción (Fotó: Getty Images)
Gary Neville műsorában, a The Overlapben vallott gyermekkoráról és a mentális egészségéről az Everton angol válogatott labdarúgója, Dele Alli.

Érzelmes interjút adott Gary Neville műsorában Dele Alli, az Everton középpályása. A 27 éves labdarúgó elmondta, gyerekkorában molesztálták és kábítószereket árult, a közelmúltban pedig rehabilitáción vett részt, mivel ráfüggött az altatókra.

„Szóval, amikor hatéves voltam, anyám alkoholista volt, az egyik barátja pedig molesztált, aki sokat volt nálunk. Elküldtek Afrikába, hogy fegyelmet tanuljak, de visszakerültem Angliába. Hétévesen elkezdtem dohányozni, amikor pedig nyolc voltam, elkezdtem drogokat árulni” – emlékezett vissza a gyerekkorára Dele Alli.

A futballista 12 évesen nevelőszülőkhöz került, ez pedig gyökeresen megváltoztatta az életét: „Nem is kérhettem volna jobb embereket, egy csodálatos család fogadott örökbe, rengeteget segítettek”.

Allit 2015-ben szerződtette a Tottenham, ahol éveken keresztül a klub meghatározó játékosa volt, hét évvel később pedig Liverpoolba, az Everton csapatába igazolt. A karrierje ettől kezdve gödörbe került, sem a Merseyside-on, sem Törökországban – ahol az előző idényt a Besiktasnál kölcsönben töltötte – nem jött ki neki a lépés.

„Amikor Törökországból hazajöttem, kiderült, hogy műtétre van szükségem. Lelkileg nagyon rosszul voltam. Úgy döntöttem, hogy elmegyek egy rehabilitációs intézménybe, ahol a mentális egészséggel, függőséggel és traumákkal foglalkoznak.”

Elárulta, a saját döntése volt, hogy rehabilitációra megy, mivel már nem bírta tovább, hogy boldognak mutassa magát, de közben belül egyértelműen rosszul volt.

Klubja, az Everton teljes mértékben támogatta a középpályást, aki ezért rendkívül hálás: „Bármi is történjék a jövőben, hálás vagyok, hogy ennyire nyíltak, őszinték és megértőek voltak. Ennél többet nem is kívánhattam volna abban az időszakban, amikor valószínűleg életem legnagyobb döntését kellett meghoznom, amitől féltem”.

Dele Alli három hete jött ki a rehabilitációról, de nem szeretett volna azonnal a vele történtekről beszélni és úgy érzi, most jött el ennek az ideje. Megemlítette azt is, hogy korábban ráfüggött az altatókra: „Azért csináltam, hogy eltompítsam az érzéseimet. Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, szerintem ez egy olyan dolog, amivel sok labdarúgó küzd, több mint amennyire az emberek gondolnak”.

A középpályás úgy érzi, segíteni tud azzal, hogy beszél a problémáiról és arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyan egyszer-egyszer ezek az altatók hatásosak tudnak lenni, a túlzott fogyasztásuk nagyon rossz dolgokhoz vezethet.

A DELE ALLIVAL KÉSZÜLT INTERJÚ

Legfrissebb hírek

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

Ndiaye duplázott, az Everton győzelemmel búcsúzott el a Goodison Parktól

Angol labdarúgás
2025.05.18. 15:03

Bejelentette új stadionjának nevét az Everton

Minden más foci
2025.05.16. 19:34

Vasárnap délután lezárul a Goodison Park 133 éves története

Angol labdarúgás
2025.05.15. 11:54

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
2025.05.10. 20:40

Vardy gólt lőtt, majd a játékvezető sípjába fújt, a Leicester pedig begyűjtötte a három pontot

Angol labdarúgás
2025.05.03. 18:13

Húsz évre börtönbe kell vonulnia a kínai labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitányának

Minden más foci
2025.04.30. 11:49

Nicolas Jackson megtörte a gólcsendjét, a Chelsea legyőzte az Evertont

Angol labdarúgás
2025.04.26. 15:32
Ezek is érdekelhetik