PL: szenegáli támadót igazol a Chelsea, a Newcastle megvette Tonalit

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 16:30
null
Nicolas Jackson (balra) a Chelsea-be, Sandro Tonali a Newcastle-ba igazol (Fotó: Getty Images)
Mindenben megegyezett egymással az angol Premier League-ben szereplő Chelsea és a Villarreal Nicolas Jackson átigazolásáról – értesült Fabrizio Romano, olasz újságíró, aki arról is beszámolt, hogy a Newcastle United hetvenmillió euróért szerződteti Sandro Tonalit a Milantól.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a távozó játékosain sokat bukhat Chelsea, ugyanakkor a londoniak kiszemeltjeinek a listáján több név is szerepel. Az egyik ilyen név a Villarreal csatára, Nicolas Jackson. Fabrizio Romano, átigazolási ügyekkel foglalkozó újságíró a Twitter-oldalán most arról számolt be, hogy az angol és a spanyol klub mindenben megegyezett egymással a szenegáli játékos átigazolását illetően. A Chelsea a hírek szerint egy-két millió euróval többet fizetett a Villarrealnak a támadó kivásárlási áránál (35 millió euró). Jackson a hétvégén átesik az orvosi vizsgálatokon, majd aláírja rendkívül hosszú, több mint hatéves szerződését. A szenegáli játékos a mögöttünk hagyott idényben 26 bajnoki meccsen 12 gólt szerzett és négy gólpasszt osztott ki.

A héten David Ornstein, a The Athletic szakírója jelentette be, hogy a Newcastle United élénken érdeklődik a Milan középpályása, Sandro Tonali iránt. Szintén Romano szerint a két klub megegyezésre jutott, a Newcastle 70 millió eurót, valamint bónuszokat fizet az olasz U21-es válogatott csapatkapitányáért, ezzel ő lesz a legdrágábban értékesített olasz labdarúgó. Tonali hatéves, 2029-ig tartó szerződést ír alá és évente hétmillió eurót keres – ehhez további kétmilliós bónusz is társul. A védekező középpályás az elmúlt évadban hét gólpasszt osztott ki a bajnokságban és övé volt a nyolcadik legtöbb kulcspassz is (62).

 

Legfrissebb hírek

La Liga: április elején pótolhatják a hétfő este elmaradt bajnokit – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
13 perce

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
15 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
18 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Malajziában talált magának csapatot a Milan és a Valencia korábbi játékosa

Minden más foci
2025.02.27. 16:48
Ezek is érdekelhetik