PL: klubrekordot jelentő összegért vett német középpályást a Brentford

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.12. 17:49
null
Kevin Schade fél év alatt meggyőzte a Brentford vezetőségét, így marad Londonban (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford a hivatalos honlapján jelentette be, hogy klubrekordot jelentő összegért szerződtette Kevin Schadét, a Freiburg 21 éves jobbszélsőjét.

 

Az anyai ágon német, apai ágon nigériai felmenőkkel rendelkező labdarúgót még januárban vette kölcsön a Brentford a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgtól, kölcsönjátéka alatt 18 bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz, és egy gólpasszt jegyzett.

„Amikor Kevin januárban csatlakozott hozzánk, abban maradtunk a Freiburggal, hogy bizonyos körülmények teljesülése esetén véglegesíteni fogjuk a klubváltását – ezek közé tartozott például a Brentford élvonalbeli tagságának megőrzése. A klubon belül mindenki elégedett Kevin munkájával és profizmusával, így nagy öröm a számunkra, hogy 2028-ig a Brentfordot fogja erősíteni” – nyilatkozta a transzferről a klubhonlapnak Phil Giles, a „méhek” sportigazgatója.

Az átigazolás összegét a klubok nem hozták nyilvánosságra, de az átigazolási ügyekben mérvadónak számító olasz újságíró, Fabrizio Romano szerint Schade játékjogáért 22 millió fontot fizetett a Premier League nemrégiben véget érő idényét a kilencedik helyen záró együttes.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik