PL: egy év után Szaúd-Arábiába távozik a Chelsea védője – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.25. 19:56
null
Kalidou Koulibaly az Al-Hilalnál folytatja (Fotó: Getty Images)
A szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi idényében bronzérmet szerző Al-Hilalnál folytatja pályafutását az angol Chelsea-től távozó szenegáli védő, a tavaly nyáron a Napolitól megvett Kalidou Koulibaly – jelentette be a két klub.

 

Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a Premier League-ben szereplő Wolverhampton 26 éves csapatkapitánya, Rúben Neves a szaúdi Al-Hilalnál folytatja a pályafutását, és a klub most újabb topligás sztárt szerzett meg, hiszen a Chelsea-től átigazolta a szenegáli védőt, Kalidou Koulibalyt.

A 32 éves futballista a francia Metznél mutatkozott be a felnőttek között, majd a belga Genk játékosa volt, de igazán nagy hírnevet az olasz Napolinál szerzett magának, melyet 2014 és 2022 között erősített. Tavaly 35 millió euróért az angol Chelsea-hez igazolt, melynek színeiben 32 mérkőzésen lépett pályára, s két gólt szerzett, mindkettőt a londoni derbiken, előbb a Tottenham ellen egy gyönyörű kapáslövéssel, majd a Fulham ellen volt eredményes.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
20 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
21 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
21 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05
Ezek is érdekelhetik