Luton: csúszhat a stadionfejlesztés, máshol kell játszania a csapatnak

Vágólapra másolva!
2023.06.04. 09:43
null
Már zajlanak a munkálatok a Kenilworth Roadon – a kép bal oldalán látható hosszanti lelátót jelentősen átépítik (Fotó: AFP)
A Premier League-ben feljutó Luton Town stadionját alaposan rendbe kell szedni, hogy alkalmas legyen az élvonalban való szerepléshez. A BBC arról ír, a munkálatok belelóghatnak a 2023–2024-es idénybe.

 

A Kenilworth Roadon – amely 1905 óta a Luton Town hazai pályája – jelentősen át kell építeni az egyik főlelátót: például azért, hogy megfelelően lehessen onnan közvetíteni a mérkőzéseket.

A munkálatokra nincs sok ideje a klubnak, így elképzelhető, hogy a Premier League 2023–2024-es idénye úgy kezdődik el, hogy még tart az építkezés. A BBC cikke szerint a liga megértő a lutoni helyzettel kapcsolatban, a megoldás pedig az lehet, hogy az első néhány hétben az összes bajnokiját idegenben játssza az újonc.

Érdekesség, hogy a lutoni stadion befogadóképességével nincs gond, a 10 356 néző befogadására alkalmas Kenilworth Road – amellett, hogy a PL legkisebbje lesz – megfelel a követelményeknek: az angol élvonalban akár mindössze ötezer szurkoló befogadására alkalmas pályával is lehet nevezni.

Lutonban egyébként évek óta tervezik egy új stadion építését, ez a jelenlegi elképzelések szerint 2026-ra lenne kész.
Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
17 órája

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
20 órája

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56
Ezek is érdekelhetik