Championship: Coventry–Luton csatát rendeznek a feljutásért a Wembleyben

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.18. 12:04
null
Ünnepel a Coventry City és tábora: Mark Robins csapata 90 percre van a PL-től (Fotó: Getty Images)
A Coventry City lesz a Luton Town ellenfele az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) rájátszásának döntőjében, miután a Coventry City szerda este 1–0-ra megnyerte az elődöntő visszavágóját a Middlesbrough vendégeként.

A párharc egyetlen gólját Gustavo Hamer szerezte az 57. percben. A brazil születésű holland középpályás a magyar származású Viktor Gyökerestől kapta meg a labdát, majd 10 méterről a bal felső sarokba tekert.



Az egyszer FA-kupagyőztes együttes 22 év szünet után térhet vissza a Premier League-be – 2001-ben a klub 34 évnyi folyamatos élvonalbeli szereplés után hullott ki a másodosztályba. A Coventry mostani sikereinek kovácsa Mark Robins, aki 2017 tavaszán ült le (2012 után másodszor) az abban az idényben a negyedosztályba kieső klub kispadjára. Egy évvel később a rájátszáson keresztül kivívta a visszajutást a harmadik vonalba, majd 2020-ban a harmadosztály bajnokaként jutott fel a Championshipbe. Amennyiben a Wembley Stadionban sorra kerülő döntőben csapata Luton Townt is legyőzi, egy igazi tündérmese válhat valóra a viharvert klub életében.

És ha már tündérmese, a „kalaposoknak” becézett Luton is történelmet írhat, hiszen a bedfordshire-i együttes története során először szerepelne a Premier League-ben. A 138 évvel ezelőtt alapított klub egészen pontosan 31 éve nem szerepelt az angol élvonalban, miután 1992-ben kiesett a Premier League jogelődjének számító First Divisionből.

ANGOL CHAMPIONSHIP, RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Middlesbrough–Coventry City 0–1
(G. Hamer 57.)
Továbbjutott: a Coventry, 0–1-s összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
12 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
13 órája

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34
Ezek is érdekelhetik