Wrexham: csúnyán beszóltak a korábbi angol válogatott kapusnak

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 12:49
null
Ben Fostert hibáztatják a szurkolók a Wrexham veresége miatt (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a tavaly szeptemberben visszavonult angol válogatott kapus, Ben Foster 39 évesen a hollywoodi színész, Ryan Reynolds által tulajdonolt ötödosztályú Wrexham kedvéért reaktiválta magát, ám a hírek szerint a csapat Halifax Town elleni 3–1-es veresége után a szurkolók csúnyán beszóltak a Manchester United és az angol válogatott korábbi játékosának – írta meg a SportBible.

 

„Nyolchetes PR-igazolás” – írta az egyik szurkoló Fosternek, azok után, hogy a 39 éves kapus Rob Lainton sérülése miatt rövid távú szerződést írt alá a Ryan Reynolds és Rob McElhenney által tulajdonolt walesi klubbal, a Wrexhammel.

Foster visszatérése után a York City (3–0) és az Oldham Athletic (5–1) elleni győztes meccsen is a pályán volt, ahogy a Halifax Town elleni, 3–1-re elveszített találkozón is. Utóbbi mérkőzés után a szurkolók célpontjává vált, mert úgy vélik, két kapott gólban is főszerepet játszott.

Az egyik szurkoló azt írta: „Remélem, nem követtünk el hibát, amikor a közösségi média-profilja miatt visszahoztuk a „nyugdíjból”. Ha gyenge láncszem kell a csapatba, akkor inkább Mark Howardot választanám.”

Egy másik drukker megjegyezte: „Vicces, hogy nyolchetes PR-szerződést kap egy olyan játékos, aki tíz hónapja nem is edzett.”

„Hallottam, hogy David Seaman készül a visszatérésre” – írta egy harmadik Wrexham-szimpatizáns.

A szurkolók azért is fejezték ki nemtetszésüket a kapus irányába, mert rendkívül kiélezett a harc az angol ötödosztály bajnoki címéért, hiszen a tabella élén jelenleg a 42 meccs után 100 pontnál és 106 szerzett gólnál járó Notts County áll, míg a Halifax elleni vereséggel a Wrexham visszacsúszott a második helyre, s egymeccses hátránnyal áll ugyancsak 100 ponttal és 106 szerzett góllal, a ligából pedig egyenes ágon csak az aranyérmes jut fel, a 2–7. helyezettek rájátszást vívnak a negyedosztályba kerülésért.

A Wrexham és a Notts County egyébként április 10-én, hétfőn, magyar idő szerint 16 órakor csap össze Walesben.

Legfrissebb hírek

Hírességek, mint futball-befektetők: igazi újítás vagy múló trend?

Képes Sport
2025.01.17. 12:23

NL: aligha lesz magyar–angol osztályozó, Haalandékra nagyobb az esély

Minden más foci
2024.11.15. 10:13

Vezetett a Wrexham a Sheffield ellen, de kiesett az Angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2024.08.13. 23:06

Kerkezék kikaptak az Arsenaltól, a Chelsea Ryan Reynoldsék csapatával ikszelt

Angol labdarúgás
2024.07.25. 07:28

Ryan Reynolds klubjában folytatja a fehérvári szerződést visszamondó Dobson

Angol labdarúgás
2024.07.06. 22:21

Mourinho tippelt az Eb-re, a győztest és a torna legjobbját is megnevezte

Foci Eb 2024
2024.06.12. 19:48

Ryan Reynoldsék újabb futballcsapatba vásárolták be magukat – sajtóhír

Minden más foci
2024.04.30. 10:28

A hollywoodi történet folytatódik: a Wrexham feljutott a harmadosztályba – videó

Angol labdarúgás
2024.04.14. 10:09
Ezek is érdekelhetik