PL: Jamie Vardy mentett pontot a Leeds ellen a Leicesternek

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 23:09
null
Vardy egyenlít (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójának kedd esti mérkőzésein sokáig úgy tűnt, mindhárom találkozón 1–0-s hazai siker születik, végül azonban a Leicester a vendégek közül egyedüliként pontot szerzett a Leeds otthonában – a Wolves meglőtte második gólját is, így csak az Aston villa nyert 1–0-ra.

 

Az Aston Villa Tyrone Mings 21. percben szerzett szöglet utáni szép fejes góljával szerezte meg a három pontot hazai pályán a Fulham ellen, ezzel sorozatban 10. bajnokiján maradt veretlen. Unai Emery csapata feljött az Európa-liga-csoportkörös szereplést érő ötödik helyre, megelőzve a Tottenhamet, amelytől kisebb csoda lenne, ha csütörtökön éppen a Manchester United ellen előzne vissza... A Fulham pontszerzéssel matematikailag bebiztosíthatta volna helyét az élvonalban – ez most elmaradt, ám hozzá kell tenni, hogy a londoniakat nem fenyegeti a kiesés veszélye. 1–0

A kiesés ellen harcoló csapatok meccsén a Leeds a Leicestert fogadta. A hetedik percben egy szöglet után Youri Tielemans (Leicester) óriási bombagólt lőtt, ám a játékvezető les miatt nem adta meg. Szűk negyedóra múlva megszerezte a vezetést a Leeds, Luis Sinisterra idénybeli ötödik bajnoki gólját jegyezte, miután az ötösről befejelte Jack Harrison jobbról érkező beadását. A 23 éves kolumbiai szélső áprilisban remek formába lendült: minden második meccsén betalált, ám e jó széria valószínűleg nem folytatódik, mivelhogy érintett bő tíz perccel a gólja után megsérült, és le kellett cserélni. Az utolsó tíz percre fordulva a labdát egyre többet birtokló és veszélyesebb helyzeteket kidolgozó vendégek gyors kontra végén, Jamie Vardy góljával egyenlítettek. 1–1

A Wolverhampton a Crystal Palace elleni mérkőzés 94. percében büntetőből szerzett góljával (Sam Johnstone kapus messziről bevetődve letalpalta Pedro Netót, az eset miatt megítélt tizenegyest Rubén Neves értékesítette) rontotta el a kedd esti sormintát: az volt a hazai csapat második találata, ezzel pedig egyedüliként szerzett egynél több gólt a játéknapon. 2–0

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ, keddi mérkőzések
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 2–0
(J. Andersen 3. – öngól, R. Neves 94. – 11-esből)
Aston Villa–Fulham 1–0 (Mings 21.)
Leeds United–Leicester City 1–1 (Sinisterra 20., ill. Vardy 80.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 32 23 6 3 77–34 +43 75
2. Manchester City 30 22 4 4 78–28 +50 70
3. Newcastle 31 16 11 4 54–25 +29 59
4. Manchester United 30 18 5 7 46–37 +9 59
5. Aston Villa 33 16 6 11 46–41 +5 54
6. Tottenham 32 16 5 11 58–51 +7 53
7. Liverpool 31 14 8 9 59–38 +21 50
8. Brighton & Hove Albion 29 14 7 8 54–37 +17 49
9. Fulham 32 13 6 13 44–43 +1 45
10. Brentford 32 10 14 8 48–43 +5 44
11. Chelsea 31 10 9 12 30–33 –3 39
12. Crystal Palace 33 9 10 14 31–42 –11 37
13. Wolverhampton 33 10 7 16 29–44 –15 37
14. West Ham 31 9 7 15 33–41 –8 34
15. Bournemouth 32 9 6 17 31–63 –32 33
16. Leeds United 33 7 9 17 42–63 –21 30
17. Leicester City 33 8 5 20 44–57 –13 29
18. Everton 32 6 10 16 24–46 –22 28
19. Nottingham Forest 32 6 9 17 26–59 –33 27
20. Southampton 32 6 6 20 27–56 –29 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik