PL: nem kap meccset a tárgyalás végéig a Robertsont lekönyöklő partjelző

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 15:23
null
Nem kap meccset a Robertsont lekönyöklő partjelző a tárgyalás lezárultáig (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az egyik partjelző, Constantine Hatzidakis könyökkel torkon ütötte a Liverpool skót védőjét, Andrew Robertsont az Arsenal elleni rangadón. A profi játékvezetők angliai testülete most azt közölte, hogy a tárgyalás végéig a partjelző nem működhet közre semmilyen mérkőzésen – írta meg a Sky Sports.

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az Arsenal a szünetben 2–1-re vezetett az Anfielden, majd a játékrész lefújása után a hazai játékosok közül többen is Paul Tierney játékvezetőnél tiltakoztak, Andrew Robertson pedig az egyik partjelzőnél, Constantine Hatzidakisnál reklamált, amikor a partjelző könyökkel torkon ütötte őt. Az eset miatt az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a játékvezetők szövetsége is vizsgálatot indított, s most a Sky Sports arról számolt be, hogy a tárgyalás lezárultáig Hatzidakist nem küldik egyetlen mérkőzésre sem.

 



 

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Liverpool–Arsenal 2–2
(Szalah 42., Roberto Firmino 87., ill. Martinelli 8., Jesus 28.)
Leeds United–Crystal Palace 1–5 (Bamford 21., ill. Guéhi 45+1., J. Ayew 53., 77., Eze 55., Édouard 69.)
Manchester United–Everton 2–0 (McTominay 36., Martial 71.)
Tottenham Hotspur–Brighton & Hove Albion 2–1 (Szon Hung Min 10., Kane 79., ill. Dunk 34.)
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 1–0
(Nunes 31.)
Brentford–Newcastle United 1–2 (Toney 45+1. – 11-esből, ill. Raya 54. – öngól, Isak 61.)
Aston Villa–Nottingham Forest 2–0
(B. Traoré 48., Watkins 90+5.)
Fulham–West Ham United 0–1 (Reed 23. – öngól)
Leicester City–AFC Bournemouth 0–1 (Billing 40.)
Southampton–Manchester City 1–4 (Mara 72., ill. Haaland 45., 68., Grealish 58., J. Álvarez 75. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 30 23 4 3 72–29 +43 73
2. Manchester City 29 21 4 4 75–27 +48 67
3. Newcastle United
29 15 11 3 48–21 +27 56
4. Manchester United 29 17 5 7 44–37 +7 56
5. Tottenham Hotspur
30 16 5 9 55–42 +13 53
6. Brighton & Hove Albion 28 13 7 8 52–36 +16 46
7. Aston Villa 30 13 6 11 41–42 –1 45
8. Liverpool 29 12 8 9 50–35 +15 44
9. Brentford 30 10 13 7 47–40 +7 43
10. Fulham 29 11 6 12 39–40 –1 39
11. Chelsea 30 10 9 11 29–31 –2 39
12. Crystal Palace 30 8 9 13 29–40 –11 33
13. Wolverhampton Wanderers
30 8 7 15 24–42 –18 31
14. West Ham United
29 8 6 15 27–39 –12 30
15. AFC Bournemouth 30 8 6 16 28–57 –29 30
16. Leeds United 30 7 8 15 39–54 –15 29
17. Nottingham Forest 30 6 10 14 26–54 –28 28
18. Everton 30 6 9 15 23–43 –20 27
19. Leicester City 30 7 4 19 40–52 –12 25
20. Southampton 30 6 5 19 24–51 –27 23
Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
22 órája

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:28

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20
Ezek is érdekelhetik