PL: „Mégis miért költik el ezt a pénzt?” – a brit edző kifakadt a Chelsea átigazolási politikájára

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.03.01. 13:03
null
Todd Boehly a kritikák kereszttüzében (Fotó: Getty Images)
A több korábbi Premier League-csapatot, köztük a West Bromwich Albiont és a Crystal Palace-t is irányító brit vezetőedző, Tony Pulis a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában bírálta élesen a Cheslea átigazolási politikáját.

Mint ismert, a Chelsea több mint 600 millió fontot költött el az elmúlt két átigazolási időszakban új játékosokra az új tulajdonos, Todd Boehly érkezése óta. Már edzőváltás is történt, de Graham Potterrel egyelőre nem jönnek az eredmények, a londoniak mindössze a PL-tabella 10. helyén állnak, ráadásul 2023-ban eddig összesen egy (!) gólt szereztek.

Sokan bírálják is a Chelsea-t, azon belül is főleg az amerikai tulajdonost, Boehlyt, aki szórja a pénzt átigazolásokra, látszólag meggondolatlanul. Erre reagált most Tony Pulis is, többek között a Stoke City, a West Bromwich Albion és a Crystal Palace korábbi vezetőedzője.

„Az elmúlt tíz évet tekintve a Chelsea-nek van a legjobb akadémiája Angliában, az ott nevelkedő játékosok már tízéves koruktól fogva náluk játszanak, fejlődnek. Aztán egyszer csak jön egy új tulajdonos, aki elkölt egy csomó pénzt fiatal, külföldről érkező játékosokra” – kezdte a Sky Sportsnak a walesi szakember.

„Úgy tudom, Anglia nagyjából egymilliárd fontot költött az akadémiai képzésekre az elmúlt évtizedben, de nem az itt nevelkedő gyerekek jelentik a megoldást. Akkor mégis miért költik el ezt a pénzt? Semmi értelmét nem látom annak, hogy legyen egy sok játékosból álló akadémiád, ha az ott nevelkedő fiatalok egyáltalán nem kapják meg a lehetőséget… Ez tönkre is teheti a fiatalok karrierjét…”

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 24 18 3 3 52–23 +29 57
2. Manchester City 25 17 4 4 64–25 +39 55
3. Manchester United 24 15 4 5 41–28 +13 49
4. Tottenham 25 14 3 8 46–35 +11 45
5. Newcastle 23 10 11 2 35–15 +20 41
6. Fulham 25 11 6 8 36–31 +5 39
7. Liverpool 23 10 6 7 38–28 +10 36
8. Brighton & Hove Albion 22 10 5 7 39–29 +10 35
9. Brentford 23 8 11 4 37–30 +7 35
10. Chelsea 24 8 7 9 23–25 –2 31
11. Aston Villa 24 9 4 11 30–38 –8 31
12. Crystal Palace 24 6 9 9 21–31 –10 27
13. Nottingham Forest 24 6 7 11 18–42 –24 25
14. Leicester City 24 7 3 14 36–42 –6 24
15. Wolverhampton 24 6 6 12 18–33 –15 24
16. West Ham 24 6 5 13 23–29 –6 23
17. Leeds United 24 5 7 12 29–39 –10 22
18. Everton 24 5 6 13 17–32 –15 21
19. Bournemouth 24 5 6 13 22–48 –26 21
20. Southampton 24 5 3 16 19–41 –22 18

 

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik