MU: széthúzó testvérek, kétséges a tulajdonosváltás – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.03.01. 11:05
null
Sok az eldöntetlen kérdés a Manchester United jövője kapcsán (Fotó: AFP)
Amint arról korábban beszámoltunk, a Manchester Unitedet birtokló Glazer család nyitott a klub részleges vagy teljes eladására. Arról is tettünk említést, hogy a Katari Iszlám Bankot vezető Dzsasszim bin Hamad al-Tani sejk , valamint az INEOS nevű vegyipari cég elnöke, Sir Jim Ratcliffe is ajánlatot tett a klub megvételére. Brit sajtóértesülések szerint azonban nem olyan biztos, hogy távoznak a mostani tulajdonosok.


Brit sajtóértesülések szerint az elkövetkező napokban veszi fel a kapcsolatot a Manchester United eladásával megbízott Raine Group befektetési alap a klub megvásárlására érkező ajánlatot tevő Dzsasszim bin Hamad al-Tani sejkkel, valamint Sir Jim Ratcliffe-fel. A Sky Sports újságírója, Melissa Reddy beszámolója alapján azonban egyáltalán nem biztos, hogy az sportvállalkozást birtokló Glazer család rábólint bármelyik ajánlatra.

A tulajdonosokkal korábban együtt dolgozók szerint Avram és Joel Glazer (a klub mindennapjait irányító testvérpár) vonakodik a klub teljes eladásától, viszont testvéreik (Kevin, Edward, Bryan és Darcie) végleg eladnák a Unitedet.

Az ellentétet megerősítik a The Athletic információi, miszerint a nyáron az Apollo nevű magántőkevállalat segítségével Avram és Joel megpróbálták kivásárolni négy testvérüket a klubból. Ehhez 980 millió dollárra lett volna szükség, de Avram és Joel nem tudtak ennyi pénzt előteremteni.

A klub hétköznapjait igazgató testvérpár csalódott, mert csupán két ajánlat érkezett a klubra. A 3.9 milliárd fontos árajánlat, amelyről a L'Equipe számolt be mindkét ajánlat kapcsán, csak fokozza csalódottságukat, a család ugyanis hatmilliárd fontot szeretne kapni, ám nagyon nehéz elképzelni, hogy ezt az összeget bárki is kifizetné.

A floridai család úgy gondolja, indokolt a hatmilliárdos ár, ugyanis szerintük még mindig van lehetőség a klub népszerűségének növelésére a világpiacon. Reddy forrásai szerint a piac igényeit félreértették Glazerék és a Liverpoolt birtokló Fenway Sports Group, amikor a Chelsea 2.5 milliárd fontos megvásárlása után eladásra bocsátották a két angol gigászt.

A Roman Abramovicsra kirótt szankciók miatt az rendkívüli eset volt, de egyes, a pénzügyi világot figyelemmel kísérők véleménye szerint Todd Boehly és a Clearlake Capital így is túlfizettek.

Amennyiben mégis elfogadnák valamelyik ajánlatot a Tampa Bay Buccaneers NFL-csapatának tulajdonosai, ez lenne a legdrágább tulajdonosváltás az egyetemes sport történetében (jelenleg a Denver Broncos „vezet” 4.65 milliárd dollárral). Sem Ratcliffe, sem a katariak nem kívánnak növelni ajánlatán, ugyanis „hatalomra lépésük” esetén további jelentős kiadások várhatóak.

Amint arról korábban írtunk, az Old Trafford felújításra szorul, a klub pedig vizsgálja, hogy milyen módon lehet ezt, vagy akár egy teljesen új stadion felépítését kivitelezni. Az egyik opció szerint teljesen lebontanák az „Álmok Színházát”. A stadion kibővítését megnehezíti a stadion déli lelátója mellett futó vasútvonal.


A Telegraph szerint ez körülbelül kétmilliárd fontos projekt lenne, amelyhez hozzájönne a 656 millió fontos adósság eltörlése (amelyre Dzsasszim bin Hamad al-Tani hajlandó lenne, Ratcliffe pedig az INEOS-ra terhelné a hiányt). A klub a 2021–2022-es idényt 115.5 millió fontos adózás előtti veszteséggel zárta, vagyis hetente 2 millió fontos veszteséget termelt.

Azt nem tudni, hogy Glazerék mennyire hajlandóak finanszírozni a stadion (és a Carringtonban található edzőközpont) felújítását, amennyiben ezek a kiadások kizárólag a klubot terhelnék, a csapat nem lenne versenyképes a pályán, ez pedig befolyásolhatja a tulajdonosok hozzáállását a beérkezett ajánlatokhoz.

A déli lelátó mellett futó vasútvonal megnehezíti az Old Trafford kibővítését (Matt West, BPI)
A déli lelátó mellett futó vasútvonal megnehezíti az Old Trafford kibővítését (Matt West, BPI)

Az AC Milan előző tulajdonosának számító Elliott Investment Management is jelezte érdeklődését Glazerék felé, azonban nem többségi, hanem kisebbségi tulajdonosként vállalna szerepet a klub életében.

Az Elliott színre lépése segíthet az adósság csökkentésében (vagy eltörlésében), vagy az Old Trafford renoválásának finanszírozásában, ám ezzel csak az változna, hogy Glazerék kinek tartoznak. Az Elliott 1.2 milliárd dollárért adta el a Milant a RedBird Capitalnek 2022-ben.

A szurkolók által gyűlölt amerikai tulajdonosok szerepvállalása a kamatok, az osztalékok és nettó adósság összeadásával 1.5 milliárd fontba került a Manchester Unitednek 2005 óta.
Legfrissebb hírek

A hajrában jöttek a gólok, a Manchester City nyert az Everton otthonában

Angol labdarúgás
1 órája

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
Tegnap, 8:31

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
2025.04.17. 23:46

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59
Ezek is érdekelhetik