Chelsea: közel a megegyezés Szoboszlaival – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.04. 11:00
null
Olasz értesülések szerint Szoboszlai Dominik napokon belül megegyezhet a Chelsea-vel (Fotó: Getty Images)
Az olasz tuttomercatoweb.com értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) jelenleg 10. helyen álló Chelsea napokon belül megegyezhet a magyar válogatott csapatkapitányával, a német RB Leipzig középpályásával, Szoboszlai Dominikkal. A középpályás menedzsere, Esterházy Mátyás azonban cáfolta az olasz sajtóhírt.

A lap úgy tudja, a Chelsea és Szoboszlai folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, s nagyon közel állnak az üzlet megkötéséhez, a transzfer pedig a következő napokban le is záródhat. Az olaszok szerint az üzletben szerepet játszhat a Chelsea 2022 végén kinevezett technikai igazgatója, Christopher Vivell is, aki korábban az RB Leipzignél dolgozott hasonló pozícióban.

Szoboszlai menedzsere, Esterházy Mátyás a sportal.hu-nak cáfolta az olasz sajtóhírt.

„Egyetlen másik klubbal sincs szó egyezségről, semmilyen bejelentéssel nem készülünk a közeljövőben" – fogalmazott a játékosügynök, aki hozzátette, Szoboszlaira fontos tétmeccsek várnak a közeljövőben, azokra kell koncentrálnia nem a jövőjéről szóló pletykákra.

Mint ismeretes, a Chelsea FC az orosz–ukrán háború miatt távozó Roman Abramovics után új kézbe került, Todd Boehly pedig nem sajnálta a pénzt új játékosokra, s a téli átigazolási időszakban 344 millió euróért igazolt labdarúgókat, ám egyelőre Enzo Fernández vagy Mihajlo Mudrik sem váltotta meg a világot, hiszen a csapat továbbra is szenved, 2023-ban lejátszott 11 meccse közül csupán egyet nyert meg négy döntetlen és hat vereség mellett, ráadásul mindössze négy gólt szerzett ezeken a találkozókon. Ezek után nem lenne meglepő, ha nyáron további, jelentős változások lennének a keretben.

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
16 órája

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
19 órája

William Gallas: Szorgalmával a Real Madrid legendája lett Luka Modric 

Minden más foci
22 órája

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30
Ezek is érdekelhetik