Arsenal: Boldog vagyok, hogy hallgattak a kritikáimra – Piers Morgan

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.03.02. 18:11
null
Mikel Arteta (Fotó: AFP)
Piers Morgan korábban keményen kritizálta a Premier League-ben szereplő Arsenalt a teljesítménye miatt. A londoni gárda a 2022–2023-as kiírásban nagyszerűen szerepel, az angol újságíró pedig úgy véli, a becsmérlő megnyilvánulásai is segítették az együttest.


Az Arsenal szerda este 4–0-ra kiütötte hazai pályán az Evertont, így jelenleg öt ponttal vezeti a Premier League tabelláját a Manchester City előtt.

Mikel Artetának időre volt szüksége, hogy ütőképes alakulatot rakjon össze. Jól emlékezhetünk, hogy az előző idényben az „ágyúsok” botrányosan kezdtek a spanyol menedzser irányításával – a Brentfordtól, a Manchester Citytől és a Chelsea-től is úgy kapott ki az észak-londoni együttes, hogy gólt sem szerzett, s a tabella utolsó helyén állt három forduló után.

Akkor Piers Morgan újságíró – és Arsenal-drukker – erősen kritizálta Artetát. Most a talkSPORT-nak beszélt arról, hogy valójában boldog, amiért így motiválhatta a szakembert és a csapatot.

„Nagyon boldog vagyok, hogy hallgattak a kritikáimra, és tettek a változásért. Soha nem láttam korábban az Emirates közönségét ilyen egységesen támogatni sem edzőt, sem csapatot. A médiának is tetszik az Arsenal játéka” – mondta Piers Morgan.

Az újságíró egyébként még nem mer előre ünnepelni, hiszen kedvenc csapatának még mindig pályára kell lépnie az Etihad Stadionban a Manchester City vendégeként.

 


 

Legfrissebb hírek

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
32 perce

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19
Ezek is érdekelhetik