Videó: „Mire BL-t nyertek, már élni sem fogtok” – durván üzengettek egymásnak a Forest és a City szurkolói

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 11:33
null
A Nottingham Forest szurkolói kitettek magukért a Manchester City elleni meccsen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City szombaton 1–1-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel a Premier League 24. fordulójában. A meccs nem a játék színvonaláról, sokkal inkább a szurkolók egymás közti üzengetéséről marad emlékezetes.  


„Európa bajnokai – ezt sosem fogjátok énekelni”
– kezdtek rá a Nottingham Forest-drukkerek a meccs közben, amire jött a City-szurkolók válasza: „Amikor Európa bajnokai lettetek, még meg sem születtetek.” Persze ezzel még nem volt vége, hiszen a Forest-fanatikusok rákezdtek: „Amikor Európa bajnokai lesztek, már élni sem fogtok”…

A Manchester City története során még sosem nyert BL-t, hiába nyeri sorra a Premier League-címeket az elmúlt években. Ezzel szemben a Nottingham Forest – amely tavaly nyáron 23 év után jutott vissza a PL-be – már nyert két BEK-et is, még 1979-ben és 1980-ban.


AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 23 17 3 3 51–23 +28 54
2. Manchester City 24 16 4 4 60–24 +36 52
3. Manchester United 24 15 4 5 41–28 +13 49
4. Tottenham Hotspur
24 13 3 8 44–35 +9 42
5. Newcastle United
23 10 11 2 35–15 +20 41
6. Fulham 24 11 5 8 35–30 +5 38
7. Brighton & Hove Albion 22 10 5 7 39–29 +10 35
8. Liverpool 22 10 5 7 38–28 +10 35
9. Brentford 23 8 11 4 37–30 +7 35
10. Chelsea 23 8 7 8 23–23 0 31
11. Aston Villa 23 8 4 11 28–38 –10 28
12. Crystal Palace 23 6 8 9 21–31 –10 26
13. Nottingham Forest 23 6 7 10 18–38 –20 25
14. Leicester City 23 7 3 13 36–41 –5 24
15. Wolverhampton 23 6 5 12 17–32 –15 23
16. Everton 23 5 6 12 17–30 –13 21
17. AFC Bournemouth 23 5 6 12 21–44 –23 21
18. West Ham United
23 5 5 13 19–29 –10 20
19. Leeds United 23 4 7 12 28–39 –11 19
20. Southampton 23 5 3 15 19–40 –21 18

 

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
11 órája

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:19

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
Tegnap, 10:25

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11
Ezek is érdekelhetik