PL: John Terry kegyetlenül kiosztotta a Chelsea-t piszkáló Piers Morgant

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 12:36
null
John Terry tavaly nyáron golfozás közben (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, lezárult a téli átigazolási időszak a nemzetközi labdarúgásban: egyetlen más csapat sem költött annyit télen, mint most a Chelsea, és egy egyetlen más csapat sem költött el olyan sok pénzt egyetlen idény alatt, mint most a londoni csapat. A Cristiano Ronaldóval készített nagyinterjúja után Piers Morgan nevét egyre többet olvashatjuk a külföldi sajtóban, közösségi médiában, most pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy odaszúrt a Chelsea-nek. John Terry, a londoni „kékek” legendás játékosa nem is hagyta ezt szó nélkül.

 

Piers Morgan nagy Arsenal-szurkoló hírében áll, és nem ment el szó nélkül amellett, hogy a Chelsea több mint félmilliárd eurót költött új játékosokra januárban.

„Emlékeztető a Chelsea-drukkereknek: mi állunk a bajnokság élén, ti a tizedikek vagytok, ráadásul úgy szereztünk 21 ponttal többet, mint ti, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk. Szóval költekezzetek annyit, amennyit csak akartok, de valójában amire IGAZÁN szükségetek lenne, az egy teleszkóp, hogy lássátok odafent az Arsenalt.”

No, nem is kellett több a Chelsea színeiben 715 tétmeccsen szereplő John Terrynek, aki visszaszúrt az újságírónak.

„Piers Morgan! Húsz évre eltűntél! És még hosszú út áll előtted... Több trófeát nyertem amióta visszavonultam és golfozom, mint az Arsenal.”


Legfrissebb hírek

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
44 perce

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
20 órája

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
Tegnap, 13:55

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01
Ezek is érdekelhetik