PL: elhúzódó procedúrára számít a liga a City ellen – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 17:53
null
Elhúzódhat a jogi küzdelem a liga és a Manchester City között (Fotó: Getty Images)
Amint arról beszámoltunk, a Premier League 105 vádpontban gyanúsította meg különböző pénzügyi szabálysértésekkel a 2009–2010 és 2017–2018 közötti időszakra vonatkozóan a Manchester Cityt. A Premier League negyedéves egyeztetésére csütörtök este kerül sor, az Independent szerint az indulatok tetten érhetőek lesznek.

 

Az Independent újságírója, Miguel Delaney szerint a Premier League vezetői akár két éven át is elhúzódó jogi csatározásra számítanak a Manchester City ellen, miután a liga 105 vádpontot fogalmazott meg a klubbal szemben pénzügyi és egyéb szabályzatok megsértése miatt.

A Premier League már korábban kitűzte az első negyedéves találkozóját február 8-ra, a napirendi téma azonban eredetileg a Tracey Crouch korábbi sportminiszter által készített szurkolók igényeit prezentáló jelentése lett volna, amelyet az angol kormány hétfőn alakított volna Fehér könyvvé, de két héttel elhalasztották annak véglegesítését.

A jelentés többek között szigorúbb tulajdonosi és igazgatói tesztet fogalmaz meg, amelynek jelentősége megnőtt azt követően, hogy a Szaúdi Állami Befektetőalap (PIF) megvásárolta a Newcastle Unitedet, de a City jelenlegi ügye is kapcsolódik hozzá.

Delaney szerint azonban az egyeztetések kizárólag a Manchester Cityvel lesznek kapcsolatosak, a találkozó pedig nagyon feszült lehet. Források szerint az Európai Szuperliga tervezete óta nem fogtak össze ennyire egy közös ügy érdekében a csapatok. Komoly aggodalom lengi körül a liga legfelsőbb köreit a szabályok ilyen drasztikus mértékben való figyelmen kívül hagyása miatt, különösen azért, mert a liga imázsa súlyosan sérült.

Szándékai szerint a City minden eljárási folyamatot meg fog támadni, ezért elhúzódhat az ügy lefolyása. Egyes klubvezetők csupán pontlevonásra számítanak, mások szerint viszont annyira nagy a tét, és a vádak olyan súlyosak (egy klubvezető szerint „mindent vagy semmit” jellege van az ügynek), hogy bűnösség esetén csak a kizárás lehet megfelelő büntetés.

A szabályok értelmében ebben az esetben az angol másod-, harmad- és negyedosztályt tömörítő English Football League (EFL) nem köteles „befogadni” a Cityt, vagyis az EFL szabályait módosítani kell ahhoz, hogy eggyel több csapat indulhasson valamelyik osztályban, ellenkezőleg még mélyebbről kellene indulnia a manchesterieknek.

Az ügyet háromtagú független bizottság fogja meghallgatni, amelynek több mint 10 évnyi bizonyítékot kell feldolgoznia (az utolsó vádpontokat a 2022–2023-as idényt is érintik). Amennyiben fellebbezésre kerül sor, azt egy másik háromtagú bizottság fogja megvizsgálni.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
4 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
5 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
12 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
23 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05
Ezek is érdekelhetik