PL: egy exlipcsei edzőt már „elhasználtak”, újabb érkezhet

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.02.13. 20:04
null
Jesse Marsch újabb esélyt kaphat a Premier League-ben (Fotó: AFP)
Nem sokáig maradhat állás nélkül a Leeds Unitedtól egy hete menesztett Jesse Marsch, az amerikai edző ugyanis a Premier League utolsó helyén álló Southampton egyik jelöltje Nathan Jones vasárnapi kirúgása után.

 

A Southampton ebben az idényben már két vezetőedzőt is „elfogyasztott”, az idényt az osztrák Ralph Hasenhüttllel kezdte, őt novemberben váltotta Jones.

A walesivel sem sikerült jobb eredményeket elérni, a Soton az utolsó maradt a bajnokságban, és a Wolverhamtontól elszenvedett bajnoki vereség után vasárnap újfent a váltás mellett döntött a klub vezérkara. Hétfőn Marsch járt az elöljáróknál, és hamarosan kiderülhet, sikerrel járt-e az állásinterjún.

Érdekesség, hogy az RB Leipziget 2016-tól 2018-ig irányító Hasenhüttl után újabb korábbi lipcsei tréner a kiszemelt, Marsch 2021-ben Salzburgból érkezve volt Gulácsi Péterék vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46
Ezek is érdekelhetik