PL: megvan Danjuma új csapata, Londonba igazolt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 16:23
null
Danjuma az idény végéig a Tottenhamet erősíti (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Hotspur bejelentette Arnaut Danjuma érkezését a Villarrealtól. Amint már megírtuk, az Everton mindent megtett annak érdekében, hogy megszerezze a holland szélsőt, az utolsó pillanatban azonban az észak-londoni csapat közbelépett, és meghiúsította a játékos Liverpoolba igazolását.

 

Arnaut Danjuma kölcsönbe érkezik az idény végéig Antonio Conte csapatához, a megállapodás nem tartalmaz vásárlási opciót vagy kötelezettséget. Danjuma korábban már játszott Angliában két évig, a Bournemouth játékosként 17 gólt szerzett 52 mérkőzésen.

Ezt követően igazolt Spanyolországba, ahol a múlt idényben hat gólt szerzett az elődöntőig jutó Villarreal színeiben a Bajnokok Ligájában, a La Ligában pedig tízszer volt eredményes. A jelen évadban hatszor talált az ellenfelek kapujába 17 mérkőzésen, minden sorozatot figyelembe véve. A 25 éves játékos hatszor szerepelt a holland nemzeti csapatban.

A The Athletic szerint Pedro Porrót, a Sporting CP jobbhátvédjét is szeretné leigazolni a londoni klub.

Legfrissebb hírek

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
9 perce

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2 órája

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
23 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44
Ezek is érdekelhetik