PL: felmentették a Man. City nemi erőszakkal vádolt balhátvédjét

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.13. 14:57
null
Benjamin Mendy megkönnyebbülhet, nem találták bűnösnek (Fotó: Getty Images)
Nem találta bűnösnek Benjamin Mendyt, a Manchester City labdarúgóját a chesteri koronabíróság – írta meg a Sky Sports.

A 28 éves labdarúgót a kilencből hét vádpont – hat rendbeli nemi erőszak és egy rendbeli szexuális zaklatás – alól mentette fel az esküdtszék.

A maradék két vádpont – egy rendbeli nemi erőszak és egy rendbeli nemi erőszak kísérlete – kapcsán 14 napi tanácskozás után sem jutott döntésre a chesteri koronabíróság testülete. A királyi ügyészség ezzel kapcsolatban közölte, hogy kezdeményezni fogja ennek a két vádpontnak az újratárgyalását.

A Mendyvel együtt a bíróság elé állított Louis Saha Matturie-t (nem összetévesztendő a Manchester United egykori játékosával, Louis Laurent Sahával) három vádpont alól mentette fel az esküdtszék, illetve további hat vádpontban újratárgyalás vár rá.

Benjamin Mendy klubja, a Manchester City közleményben reagált a fejleményekre.

A Manchester City tudomásul veszi a chesteri koronabíróság döntését, mely szerint az esküdtszék Benjamin Mendyt felmentette hét vádpont alól, míg további két vádpontban nem tudott dönteni. Mivel az ügy továbbra is lezáratlan, a klub egyelőre nem kívánja kommentálni a történteket” – áll a Manchester City közleményében.

Benjamin Mendy szerződése ez év nyarán jár le a Premier League címvédőjénél.

 


 

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
4 órája

Kölcsönadta Grealisht a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Isak döntött: a Liverpoolhoz akar igazolni

Angol labdarúgás
13 órája

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
16 órája

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

Ez a transzfer már összejön, a Milantól igazol a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.08.09. 18:56

Újabb keresztszalag-szakadás, ezúttal a Chelsea kulcsembere dőlt ki

Angol labdarúgás
2025.08.08. 10:24

Tíz év után távozik a West Ham támadója – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.07. 13:05
Ezek is érdekelhetik