Gyász: 25 évesen elhunyt a volt Tottenham-védő, Anton Walkes

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 17:58
null
Anton Walkes 25 éves volt (Fotó: Charlotte FC)
A Charlotte FC futballistája, Anton Walkes 25 évesen életét vesztette Miamiban egy hajóbalesetet követően.

A londoni születésű Walkesra szerdán, eszméletlenül találtak rá, miután hajóbalesetet szenvedett a Miami Marine Stadium közelében. A Floridai Hal- és Vadvilágvédelmi Bizottság szerint a tűzoltók megpróbálták még a helyszínen újraéleszteni a futballistát, ám sajnos nem jártak sikerrel.

Az angol védő a Tottenhamnél kezdte pályafutását 2016-ban, viszont igen hamar kölcsönadták az Atlanta Unitednek, így megismerkedett az észak-amerikai focival. Még két évet lehúzott Angliában, a Portsmouthnál, majd 2020-ban már hivatalosan is aláírt az atlantai csapathoz. Itt ismét két évet töltött el, mielőtt a Charlotte-hoz csatlakozott 2022-ben.

David Tepper, az észak-karolinai csapat tulajdonosa is megszólalt az esettel kapcsolatban: „Hihetetlen apa, fiú, partner és csapattárs volt, akinek életvidám hozzáállása mindenkit megérintett, akivel csak találkozott. Anton az élet minden területén segített a körülötte lévőknek jobb emberré válni. Sosem felejtjük el, milyen hatása volt az öltözőben és egész Charlotte-ban. A klub teljes mértékben támogatja az érintetteket ebben a szívszorító időszakban.”

A Tottenham egy Twitter-bejegyzésben emlékezett meg volt védőjétől:

„Mélységes szomorúsággal értesültünk egykori játékosunk, Anton Walkes haláláról. A klubban mindenki a családjára és a barátaira gondol ebben a rendkívül szomorú helyzetben.”

 


 

Legfrissebb hírek

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
4 órája

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43
Ezek is érdekelhetik