FA-kupa: hosszabbításban kapott parádés góllal kiesett a címvédő Liverpool

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.29. 16:35
null
Mitoma pár nappal ezelőtt a Leicesternek lőtt parádés gólt, most pedig a Liverpoolnak is beköszönt (Fotó: Getty Images)
Hiába vezetett a címvédő Liverpool, a Brighton & Hove Albion egyenlített, majd a hosszabbításban parádés góllal fordított, így bejutott az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjébe.

 

Izgalmas első félidőt hozott a Brighton és a Liverpool összecsapása. A két csapat egyébként két héttel ezelőtt ugyanitt megmérkőzött a bajnokságban is, azt a meccset a „sirályok” nagyon magabiztos játékkal 3–0-val abszolváltak.

Sok gólszerzési lehetőséget hozott az első játékrész, melynek elején könnyen előnybe kerülhetett volna az ezúttal kék nadrágban és kék sportszárban játszó Brighton, de elpuskázta a nagy helyzeteit. A vezetést a Liverpool szerezte meg, Mohamed Szalah passzából Harvey Elliott vette be a kaput (0–1).


Nem sokkal később azonban érkezett a válasz: Tariq Lamptey kapu mellé tartó lövése Lewis Dunk lábán pattant meg, becsapva Alissont (1–1).


A második félidő is számos helyzetet hozott, de az újabb találat csak nem akart megszületni. Amikor azonban már mindenki elkönyvelte az ikszet és az ismétlést, akkor Mitoma Kaoru villant egyet, és szemet gyönyörködtető góljával továbblőtte a Brightont a legjobb 16 közé (2–1).


A „sirályok” tehát egymás után másodszor győzték le odahaza a „vörösöket”, ezzel pedig eldőlt, hogy nem lesz címvédés az FA-kupában.

ANGOL FA-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Brighton
–Liverpool 2–1 (Dunk 39., Mitoma 90+2., ill. H. Elliott 30.)
Stoke (II.)–Stevenage (IV.) 3–1 (J. Brown 15., Laurent 74., Baker 80., ill. J. Reid 71.)
Később
17.30: Wrexham (V.)–Sheffield United (II.) (Tv: Spíler1)

HÉTFŐN
20.45:
Derby County (III.)–West Ham United

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Accrington (III.)–Leeds United 1–3 (Adekoya 81., ill. Harrison 23., Firpo 66., Sinisterra 68.)
Walsall (IV.)–Leicester City 0–1 (Iheanacho 68.)

Blackburn (II.)–Birmingham (II.) 2–2 (Dack 33., Rankin-Costello 46. ill. Khadra 3., James 90+1.)
Bristol City (II.)–West Bromwich Albion (II.) 3–0 (Bell 12., 48., Scott 28.)
Fulham–Sunderland (II.) 1–1 (Cairney 61., ill. Clarke 6.)
Ipswich (III.)–Burnley (II.) 0–0
Luton (II.)–Grimsby (V.) 2–2 (Adebayo 49. – 11-esből, Clark 66. ill. Holohan 43., Clifton 67.)
Sheffield Wednesday (III.)–Fleetwood (III.) 1–1 (Earl 71.– öngól, ill. Omochere 52.)
Southampton–Blackpool (II.)
2–1 (Perraud 22., 62., ill. Patino 67.)
Preston (II.)–Tottenham 0–3 (Szon Hung Min 50., 69., Danjuma 87.)
Manchester United–Reading (II.) 3–1 (Casemiro 55., 58., Fred 66., ill. Mbengue 72.)
Kiállítva: Carroll (65., Reading)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Manchester City
–Arsenal 1–0 (Aké 65.)

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00
Ezek is érdekelhetik