Everton: Bielsa az első számú jelöltek között – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.24. 10:03
null
Marcelo Bielsa iránt érdeklődik az Everton (Fotó: Getty Images)
Amint azt korábban megírtuk, az Everton kirúgta a csapat menedzserét, Frank Lampardot, a klub viszont már ezt megelőzően megkezdte a korábbi Chelsea-játékos utódjának keresését. A The Athletic újságírója, David Ornstein, valamint a The Telegraph újságírója, Matt Law információi szerint Marcelo Bielsa a többségi tulajdonos, Farhad Moshiri első számú jelöltje a liverpooliak kispadjára.

 

Azt egyelőre nem tudni, mekkora támogatottsága lenne Marcelo Bielsának a vezetőség többi tagja között, valamint, hogy egyáltalán érdekelne-é a lehetőség a szakembert.

Bielsa 2022 februárja óta szabadúszó, ekkor távozott a Leeds éléről. A yorkshire-i klubot feljuttatta az első osztályba minden idők egyik legdominánsabb idényét produkálva a Championshipben a 2019–2020-as évadban. A Premier League-ben kilencedik helyezést ért el a csapattal, a következő kiírásban viszont a Leeds a kiesés felé tartott, amikor az argentint kirúgták, a helyére érkező Jesse Marsch pedig az élvonalban tartotta a klubot.

Bielsán kívül a West Bromwich Albion menedzsere, Carlos Corberan és a Southampton korábbi trénere, Ralph Hasenhüttl is a jelöltek között van. Az osztrák neve tavaly is felmerült az Everton kapcsán, amikor Rafa Benítez utódját keresték, de akkor még a Southampton alkalmazásában állt, ezért választotta az Everton Lampardot a Liverpool korábbi menedzserének utódlására.

Law információi szerint amíg nem kap választ Bielsától és a többi jelölttől a Goodison Parkban játszó csapat vezetősége, addig nem szeretne „tűzoltót” hozni, ezzel kizárva Sam Allardyce és Sean Dyche érkezésének lehetőségét.

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
32 perce

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23
Ezek is érdekelhetik