Arsenal: szerződést kötöttek a lengyel védővel – hivatalos

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.23. 20:40
null
Kiwior nagy erősítés lehet a védelemben (Fotó: Arsenal)
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Arsenal a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést kötött a lengyel Jakub Kiwiorral.

 

A 22 éves védő a Speziától érkezett a londoni klubhoz. Kiwior kulcsember klubcsapatában, ráadásul a katari világbajnokságot is megjárta, amelyen hazája mind a négy meccsén kezdőként lépett pályára, s Lionel Messi vagy éppen Kylian Mbappé ellen bizonyíthatott. A fiatal belső védő ára sajtóhírek szerint bónuszokkal együtt 20 millió euró lehet, ami még akkor is jó üzletnek tűnik a londoniaktól, ha kezdetben csak csere lesz.

A klub hosszú távú szerződést kötött a játékossal, de nem hozták nyilvánosságra, hogy ez mekkora időtartamot jelent.

„Boldogok vagyunk, hogy pont került a szerződés végére Jakub Kiwiorral – mondta Edu, az Arsenal sportigazgatója. – Fiatal tehetség, akit egy ideje már figyeltünk. Már nagyon várjuk a közös munkát Jakubbal, és reméljük, töretlenül fejlődik tovább nálunk.

„Nagyszerű, hogy Jakub csatlakozott hozzánk – jelentette ki Mikel Arteta vezetőedző. – Sokoldalú, fiatal védő, aki megmutatta a Speziában és a lengyel válogatottban is, hogy nagy teljesítőképesség lakozik benne. Jakub az a játékos, aki minőségi erősítést jelent a védelemben.”

Legfrissebb hírek

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
4 órája

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:35

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 12:38

Egy lépésre a szent gráltól – a PSG sikerét ünnepelték a francia lapok

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 11:11

Vége az álomnak – brit sajtóreakciók az Arsenal BL-búcsújára

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:32
Ezek is érdekelhetik