Anglia: nézőcsúcsot hozott Romeo Beckham bemutatkozó mérkőzése

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 08:18
null
Romeo Beckham bemutatkozott a Brentford B-csapatában (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Brentfordnál folytatja labdarúgó-pályafutását az angol Manchester United és a spanyol Real Madrid korábbi klasszis középpályásának, David Beckhamnek a középső fia, Romeo, akinek első mérkőzése nézőcsúcsot hozott az Erith & Belvedere FC és a Brentford B londoni kupatalálkozóján.


Mint megírtuk, Romeo Beckham kölcsönbe került az Inter Miamitól a Brentfordhoz, melynek B-csapatát erősíti. A korábbi klasszis középpályás fia az Erith & Belvedere FC elleni londoni kupamérkőzésen az 55. percben csereként pályára lépve debütált a Brentford B által 2–0-ra megnyert mérkőzésen.

A találkozóra – vagy éppen Beckham debütálására – „sokan” kíváncsiak voltak, hiszen a hírek szerint a mérkőzés nézőcsúcsot hozott, ugyanis 553-an tekintették meg a találkozót a helyszínen.


 

Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
2025.05.10. 20:40

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08

Hazai pályás vereségével nagy esélyt szalasztott el a Nottingham

Angol labdarúgás
2025.05.01. 22:23

A Real Madrid elleni siker után a Brentforddal nem bírt az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.04.12. 20:26

A Southampton a Premier League első kiesője

Angol labdarúgás
2025.04.06. 17:01

Meglepetés! Kerkezék vendégeként nyert az Ipswich, Tonali csodagóljával győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.04.02. 23:05

Kerkez beadása után vezetett a Bournemouth, de vereség lett a vége

Angol labdarúgás
2025.03.15. 20:27

Kerkez Milos megszállottan gyakorolja a beadásokat

Angol labdarúgás
2025.03.15. 09:24
Ezek is érdekelhetik