PL: az Arsenal 40+20 millió eurót ajánlott a 21 éves srácért, a Sahtar elutasította – sajtóhír

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.12.28. 13:13
null
Mihajlo Mudrik bravúrosan szerepel a mostani idényben (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekben mindig megbízható Fabrizio Romano a hivatalos Twitter-oldalán azt írta, hogy az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal 40 plusz – bónuszokkal együtt – 20 millió eurót ajánlott a Sahtar Doneck 21 éves szélsőjéért, Mihajlo Mudrikért, ezt azonban az ukrán klub elutasította.

 

Az olasz sportújságíró úgy tudja, a 40+20 millió euró csupán az Arsenal nyitó ajánlata volt az ukrán játékosért, az angol együttes kapcsolatban maradt a Sahtar Doneckkel, valamint a játékos képviselőivel.


Mihajlo Mudrik becsült piaci értéke ebben az évben a tízszeresére nőtt: a Transfermarkt jelentése szerint 2022 legelején négymillió eurót ért, ez az összeg május 18-án kilenc, szeptember 6-án tizenöt, majd december 6-án 40 millió euróra nőtt. Mindez köszönhető a bal szélső támadó mostani idényben nyújtott remek teljesítményének, a Bajnokok Ligájában hat meccsen három gólt és két gólpasszt, míg az ukrán élvonalban 12 mérkőzésen hét gólt, valamint hat gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
5 órája

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
19 órája

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00
Ezek is érdekelhetik