PL: Gary Cahill bejelentette a visszavonulását

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 22:13
null
Cahill visszavonul (Fotó: AFP)
A Chelsea és az angol válogatott volt játékosa, Gary Cahill 36 évesen bejelentette, visszavonul a profi futballtól. 

Gary Cahill a Chelsea csapatával minden fontosabb díjat bezsebelt, köztük Bajnokok Ligája- és Premier League-győzelmeket is. Válogatott karrierje során pedig hatvanegyszer vehette fel a nemzeti mezt, amelyben öt gólt is szerzett hazájának.

Az angol hátvéd az Instagram-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amiben köszönetet mond a sportágnak és el is búcsúzik tőle.

„A futball rengeteg örömöt és sikert hozott az életembe. Most úgy döntöttem, szögre akasztom a csukámat, de őszintén mondhatom, mindent beleadtam, ami tőlem tellett. Izgatottan várom, hogy normális életet élhessek. Most már inkább azt élvezem, ha megnézhetem a lányom tornaelőadását vagy kimehetek szombaton a fiam meccsére” – nyilatkozta a hatvanegyszeres válogatott a The Timesnak.

Cahill pályafutásának utolsó évét a Bournemouthnál töltötte, ahol a végső négy hónapban már nem kapott játéklehetőséget, így utolsó mérkőzése a Barnsley elleni vereségük volt, amelyen a hátvédet piros lappal kiállították.

A Sky Sportsnak ugyan azt vallotta, voltak még lehetőségei akár a Premier League-ben, akár a Championshipben, viszont úgy érezte, most jött itt az idő abbahagyni.

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
9 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
11 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
14 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
19 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19
Ezek is érdekelhetik