MU: minden lehetőséget megfontolnak Ronaldóval kapcsolatban

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 10:28
null
Az MU minden lehetőséget megfontol Ronaldo jövőjét illetően (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, másfél órás interjút adott a The Sunnak is dolgozó Piers Morgannek Cristiano Ronaldo, az angol Manchester United ötszörös aranylabdás sztárja, aki úgy fogalmazott, a klub elárulta őt. Az MU-nál egyelőre hivatalosan nem reagáltak, az első hírek szerint minden lehetőséget megfontolnak Ronaldo kapcsán a nagy vihart kavaró interjú után.

A Sky Sports azt írja, a Manchester Unitednél csak akkor tudták meg, hogy Cristiano Ronaldo interjút ad Piers Morgannek, amikor a csapat Londonból tartott hazafelé a Fulham elleni, 2–1-re megnyert meccs után. A bajnokira állítólag a portugál támadó az után jelentett beteget, hogy az Aston Villa elleni Ligakupa-mérkőzés után Erik ten Hag kihirdette a hétvégi bajnoki várható kezdőcsapatát, melyben Ronaldo nem szerepelt.

A „vörös ördögök” hivatalos felületeiken egyelőre nem reagáltak Ronaldo állításaira, de az angol lapok azt írják, a klub nem érti, a portugál miért mondta ki, amit mondott, s nagyot csalódtak, amiért ennyire nem tiszteli őket, a menedzsert és csapattársait, ezért minden lehetőséget megfontolnak a játékos jövőjével kapcsolatban.

Amint a Manchester United reagál, beszámolunk róla!

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
8 órája

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
21 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01
Ezek is érdekelhetik