Videó: van nála jobb spanyol kapus? De Gea eksztázisban védett a West Ham ellen

Vágólapra másolva!
2022.10.31. 10:26
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United 1–0-ra legyőzte az Old Traffordon a West Ham Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójának záró mérkőzésén. A második félidőben a vendégek közel voltak az egyenlítéshez, de David de Gea állta a sarat, és két látványos védést is bemutatott, az egyiket ráadásul a hosszabbítás utolsó percében.
GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK! (Fotó: Getty Images)
GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK! (Fotó: Getty Images)


A lefújás után a spanyol válogatott kapus – aki a hírek szerint nem fért be a nemzeti csapata 55-ös keretébe sem, és öt kapuvédő is megelőzte őt Luis Enrique szövetségi edző listáján – elárulta, hogy a két nagy védése közül a fejesnél volt nehezebb dolga, de szerényen hozzátette, hogy azért van a csapatnál, hogy az ilyen helyzetekben segíthessen.

A mérkőzés után nyomban felerősödtek a hangok, melyek szerint David de Geának – akinek az előző vb-je rosszul sikerült – ott kellene lennie nemcsak az öt legjobb spanyol kapus között, hanem a világbajnokságon is.


Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az MU kapuvédőjével kapcsolatban eddig is tudni lehetett, hogy a vonalon a világ egyik legjobbja, viszont lábbal már vannak gondjai, ráadásul nagy tizenegyesölő hírében sem áll, ezért nem számol vele Enrique.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK

Manchester United–West Ham United 1–0 (Rashford 38.)
Arsenal–Nottingham Forest 5–0 (Martinelli 5., Nelson 49., 52., Partey 57., Ödegaard 78.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
AFC Bournemouth–Tottenham Hotspur 2–3 (Moore 22., 49., ill. Sessegnon 57., Davies 73., Bentancur 90+2.)
Brentford–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Mee 50., ill. Rúben Neves 52.)
Kiállítva: Diego Costa (Wolverhampton, 90+8.)
Brighton–Chelsea 4–1 (Trossard 5., Loftus-Cheek 14. – öngól, Chalobah 42. – öngól, Gross 90+2., ill. Havertz 48.)
Crystal Palace–Southampton 1–0 (Édouard 39.)
Newcastle United–Aston Villa 4–0 (C. Wilson 45+6., 56. – az elsőt 11-esből, Joelinton 59., Almirón 67.)

Leicester City–Manchester City 0–1 (De Bruyne 49.)
Fulham–Everton 0–0
Liverpool–Leeds United 1–2 (Szalah 14., ill. Rodrigo 4., Summerville 90.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 12 10 1 1 30–11 +19 31
2. Manchester City 12 9 2 1 37–11 +26 29
3. Tottenham 13 8 2 3 26–16 +10 26
4. Newcastle United
13 6 6 1 24–10 +14 24
5. Manchester United 12 7 2 3 17–16 +1 23
6. Chelsea 12 6 3 3 17–15 +2 21
7. Fulham 13 5 4 4 22–22 0 19
8. Brighton & Hove Albion 12 5 3 4 19–15 +4 18
9. Liverpool 12 4 4 4 23–15 +8 16
10. Crystal Palace 12 4 4 4 13–16 –3 16
11. Brentford 13 3 6 4 19–22 –3 15
12. Everton 13 3 5 5 11–12 –1 14
13. West Ham United
13 4 2 7 11–13 –2 14
14. AFC Bournemouth 13 3 4 6 12–28 –16 13
15. Leeds United 12 3 3 6 15–19 –4 12
16. Southampton 13 3 3 7 11–20 –9 12
16. Aston Villa 13 3 3 7 11–20 –9 12
18. Leicester City 13 3 2 8 21–25 –4 11
19. Wolverhampton 13 2 4 7 6–19 –13 10
20. Nottingham Forest 13 2 3 8 8–28 –20 9
Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
21 órája

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33
Ezek is érdekelhetik